Másnapos gyomornak orvosság

Hozzávalók
  • 50 dkg savanyú káposzta
  • 10 dkg húsos füstölt szalonna
  • 1 vöröshagyma
  • 2-3 g fokhagyma
  • 20 dkg csípős szárazkolbász
  • 30 dkg főtt-füstölt tarja
  • frissen őrölt bors
  • pirospaprika
  • 3-4 babérlevél
  • 2 dl tejföl
  • 2 ek liszt

A szalonnát felkockázzuk, zsírjára pirítjuk és megfonnyasztjuk rajta a finomra vágott vöröshagymát és zúzott fokhagymát.

Tűzről levéve hozzákeverjük a pirospaprikát, hozzátesszük az apróra vágott savanyú káposztát, (kimosni csak akkor kell, ha nagyon sós) kis ideig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük 1,5-2 liter vízzel, sózzuk (óvatosan, mert a káposzta is sós), borsozzuk, hozzádobjuk a babérlevelet.

Lefedve felforraljuk, majd a lángot mérsékelve kb 15-20 percig főzzük.

A kolbász bőrét lehúzzuk, felkarikázzuk, a főtt-füstölt tarját falatnyi darabokra vágjuk és beletesszük ezeket is a levesbe. (én a kolbászt előtte kicsit megpirítottam serpenyőben kevés zsiradékon)

Néhány perc főzés után tejfölös habarással besűrítjük a levest, melyhez a lisztet simára keverjük a tejföllel és kevés vízzel, szűrőn át – hogy ne legyen csomós – beleszűrjük a levesbe.

A levest összeforraljuk a habarással, jó sok tejföllel, puha kenyérrel, forrón tálaljuk.

Oravecz Ferencné receptje

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!