Erre lehet következtetni a kormány által közzétett gazdasági előrejelzésből.



Az Európai Uniónak küldött jelentés szerint 2019-2023 között minden évre 4 százalék vagy azt hajszálnyival meghaladó növekedés várható. 2021-ben 4,1, 2022-re 4,2 százalékos GDP-bővülést jósolnak.

A növekedés a kormány kalkulációi szerint csekély inflációval párosul majd. A harmonizált fogyasztói árindex az idei 2,7 százalék után jövőre 2,8 százalékra emelkedik, majd 2021-23 között beáll a 3 százalékos szintre. Ebből az is következik, hogy a nyugdíjasok a következő év januárjában az ideihez hasonló, mindössze 2,8 százalékos emelésre számíthatnak. Ez annak tükrében is elég érdekes, hogy a legutóbb közzétett adat szerint az idén márciusban a KSH által közzétett infláció 3,7 százalék volt, az élelmiszer árak 5,4 százalékkal ugrottak meg.

Borítékolható tehát, hogy a nyugdíjasok ismét méltatlanul kevésnek találják majd a jövő évi emelést. A tervek alapján viszont az idén és jövőre is fizetnek nyugdíjprémiumot, hiszen a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Tavaly a 80 ezer forint feletti ellátásban részesülők prémiumként 18 ezer forintot kaptak. Az ennél kisebb nyugdíjak esetében a prémium összege arányosan csökken.

A kormány számításai szerint közben a következő években is fennmarad a dinamikus bérnövekedés, az idei 9,2 százalék után jövőre 8,1 százalékkal emelkedhetnek a bérek. 2023-ig pedig évi nyolc százalékos béremelkedéssel számolnak. Ennek – mint arról részletesen írtunk – a friss nyugdíjasok ellátásának megállapításakor lehet nagy jelentősége.    Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!