A kislány megpróbált elszaladni, de esélye sem volt.



Csütörtökön dől el, hogy mi lesz a sorsa annak a fiúnak, akit azzal vádolnak, hogy egymás után többször megerőszakolt egy 12 éves lányt, az iskolatársát még tavaly májusban - írja a Bors.

A vád szerint az akkor 15 éves fiú már korábban is zaklatta a kislányt. Üzeneteket küldött neki, amelyekből már akkor kiderült, hogy szexelni akar vele. A fiú az iskolában is többször közeledett a lány felé, aki azonban mindig visszautasította őt.

A lány le is tiltotta őt minden helyen, hogy még csak írni se tudjon neki.

A szörnyű eset napján is azért várta az iskola előtt Gergőt, hogy személyesen is megkérdezze: miért nem hagyja már békén őt? Azonban a fiú és két barátja körbeállták a kislányt, aki ijedtében azt tette, amit mondtak neki, és követte a fiúbandát a gyáli iskolától alig fél kilométerre lévő erdőbe.

A bűntársak leterítették a kabátjaikat Gergőnek, aki ezután egymás után kétszer is megerőszakolta a lányt, miközben a barátai figyeltek és őrködtek, nehogy valaki lebuktathassa őket. A kislány ugyan megpróbált elszaladni, de Gergő utána futott, és visszarángatta őt a földre. A lány ezután mindent elmondott a szüleinek, akik feljelentést tettek. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!