Döbbenetes: ezért követte el szörnyű tettét.



A Debreceni Járási Ügyészség minősített súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a fiúval szemben, aki különös kegyetlenséggel bántalmazta szobatársát.

A 16 éves fiatal és a vele egykorú fiú egy Hajdú-Bihar megyei lakásotthonban, közös szobában laktak. A két fiú között korábban nézeteltérés volt, amiért a vádlott haragudott a sértettre.

2019. szeptember 12-én 22:00 óra körül a vádlott odalépett az ágyán alvó fiúhoz, a karjára hajlakkot fújt, majd meggyújtotta. A másik így arra ébredt fel, hogy hatalmas fájdalmai vannak.

A bántalmazás következtében a fiatal fiú másodfokú égési sérüléseket szerzett, amelyek gyógyulási ideje nyolc napon túli, legalább két-három hét.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő fiatalkorú vádlottal szemben védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon.

A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság a vádlottat felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélje, és állapítsa meg, hogy a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá a hajlakkos flakont kobozza el. (Ügyészség)

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!