Jelentősen visszaesett a magyar termőterület nagysága - ennek is érezni fogja a hatását a fogyasztó.



A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye szerint idén kifejezetten jó termésre számítanak, a meggy mellett lesz megfelelő mennyiségű kajszi, és a tavalyinál jobb dinnyeszezont várnak. Ugyanakkor a tavalyi 3500 hektár helyett idén csupán mintegy 2800-3000 ezer hektárnyi területen ültettek görögdinnyét a termelők.

A termelési, szállítási és munkaerőköltségek megugrása miatt a nyári főszezonban sem számíthatunk 170-180 forint alatti kiskereskedelmi árra kilogrammonként, ami a tavalyi minimumot jelentő 130 forinthoz képest 30-40 százalékos áremelkedést jelent.

Az EU legnagyobb görögdinnye-termesztő tagországai Spanyolország, Görögország, Olaszország és Magyarország. Az áremelkedés tehát nem fogható az ukrán-orosz harcokra.

Olaszországban az aszály következtében 20 százalékos terméskiesést prognosztizáltak. Az Eurostat adatai szerint Spanyolország – a világ vezető görögdinnye-exportőre – 2021 első hat hónapjában 10 százalékkal több, 411 ezer tonna görögdinnyét értékesített az unió belső piacán, mint az előző év azonos periódusában. Görögország is növelte szállításait az unió belső piacán. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!