Itt a lista! Ezen a 116 településen már hiába várják a kukásautót.



Már megkapták az önkormányzatok az értesítőt, és a katasztrófavédelmet is bevonta a tárgyalásokba a bajba került Zöld Híd Kft., amely péntekig nem kapott segítséget, így fel kell függesztenie a hulladékszállítást 116 településen. A cégvezető a Pénzcentrumnak azt mondta, hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ülnének, hogy megoldják a helyzetet. Addig is csak a kórházakból, oktatási intézményekből viszik el a kukákat - ameddig kitart az üzemanyaguk.

Már ki is értesítette a Zöld Híd Kft. az érintett önkormányzatokat, illetve a katasztrófavédelmet arról, hogy nem tudják ellátni a szemétszállítási szolgáltatást. A Pénzcentrum megkeresésére Gyenes Zoltán vezérigazgató elmondta: az általa korábban kitűzött, péntek reggeli határidőig nem kaptak segítséget a kukaholdingtól, így fel kell függeszteniük a szolgáltatást. A következő tárgyalásra hétfőre tettek javaslatot, ekkor már a katasztrófavédelem képviselői is jelen lesznek.

A jogszabály szerint ugyanis a feladatot a katasztrófavédőknek kell ellátniuk.

Nekik nyilván nincs sem megfelelő járműparkjuk, sem betanított személyzetük, így egy másik közszolgáltatót kell találniuk, aki elvégzi a szemétszállítást - vázolta Gyenes, aki arra nem tudott válaszolni, hogy melyik cég fogja átvenni a szolgáltatást. 'Kérdés, hogy a megmaradt 25 szolgáltatóból melyik tud egy ekkora területet is pluszban ellátni.'

'Nyilván egyik sem ingyen vállalná a feladatot, ennyi erővel pedig nekünk is adhatnák a forrást' - tette hozzá a cégvezető, aki szerint pont erről beszélnének majd a hétfői egyeztetésen.
Elfogyott a pénze a kukás cégnek, bevonnák a katasztrófavédelmet is.
Elmondta, hogy az autóik ma még kimentek, de holnaptól csak a kórházakból, oktatási intézményekből, illetve majd az ünnepre tekintettel a temetőkből tudják elvinni a szemetet - ameddig kitartanak az üzemanyag-készletek.

Ezen a 116 településen hiába várják a Zöld Híd autóit:

Acsa
Alsópetény
Aszód
Bag
Balassagyarmat
Bánk
Becske
Bercel
Berkenye
Bernecebaráti
Borsosberény
Cserháthaláp
Cserhátsurány
Csesztve
Csitár
Csomád
Csömör
Csörög
Csővár
Dány
Debercsény
Dejtár
Diósjenő
Domony
Domonyvölgy
Drégelypalánk
Erdőkertes
Érsekvadkert
Felsőpetény
Fót
Galgaguta
Galgagyörk
Galgamácsa
Gödöllő
Herencsény
Hollókő
Hont
Horpács
Hugyag
Iklad
Iliny
Ipolydamásd
Ipolyszög
Ipolytölgyes
Ipolyvece
Isaszeg
Kartal
Kemence
Kerepes
Keszeg
Kétbodony
Kisecset
Kismaros
Kisnémedi
Kistarcsa
Kosd
Kóspallag
Legénd
Letkés
Magyarnándor
Márianosztra
Mogyoród
Mohora
Nagybörzsöny
Nagymaros
Nagyoroszi
Nézsa
Nógrád
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Nógrádsáp
Nógrádsipek
Nőtincs
Őrbottyán
Őrbottyán - üdülő terület
Őrhalom
Ősagárd
Patak
Patvarc
Penc
Perőcsény
Pócsmegyer
Pusztaberki
Püspökhatvan
Püspökszilágy
Rád
Rétság
Romhány
Szada
Szanda
Szátok
Szendehely
Szente
Szécsénke
Szécsény
Szigetmonostor
Szob
Szokolya
Szokolya - üdülő terület
Sződ
Sződliget
Szügy
Terény
Tereske
Tésa
Tolmács
Valkó
Vác
Vácduka
Vácegres
Váchartyán
Váckisújfalu
Vácrátót
Vámosmikola
Veresegyház
Verőce
Verőce - üdülő terület
Zebegény
Zebegény - üdülő terület 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!