Így szerezheted vissza a látásod öt évvel korábbi állapotát!



A test működésének alaptörvénye, hogy az egyes izmokat a szervezetben folyamatosan tornáztatni kell, mert különben elsorvadnak, elvesztik erejüket. Ez a szemizmokra éppen úgy igaz, mint a látható, nagyobb izmainkra. Főként a számítógéppel dolgozók, képernyőre meredők izmai vannak veszélyben, amelyek idővel elsorvadnak, és az éleslátás elvész.

Így szerezhetjük vissza 5 évvel korábbi élességét a látásunknak:

1. Pihentessük a szemeket, 1–2 óránként tartsuk kevés ideig becsukva, hogy az izmok kipihenjék magukat.

2. Ezzel a rajzzal megmozgathatod a szem összes izmát. Csak kövessük tekintetünkkel a számozást, és nyilakat, amelyek jelzik, hogy merre kell irányítanunk a szemeinket. Naponta ismételjük meg.

3. Ha szemüveget hordunk, próbáljuk meg néha letenni.

4. Az alábbi rajzon a pontok azt jelzik, hogy melyik ponton masszírozzuk a szemeket, hogy javuljon a látás.

5. Ha a szabad levegőn vagyunk, próbáljunk minél távolabb tekinteni, ne úgy sétáljunk, hogy mindig a lábunk elé nézünk, és a talajt bámuljuk a lábunk alatt.

6. Igyunk rendszeresen sárgarépa levet, amelybe kis olíva olajat is tegyünk, így a lényeges vitaminok jobban felszívódnak.

7. Langyos vízzel öblítsük le a fáradt szemeket.

8. Elalvás előtt minimum 2 órával ne bámuljunk se tévét, se számítógépet..

9. Próbáljuk ki az ősi indiai szemerősítő technikát, a Trataka-t. Üljünk le nyugodton, majd tűzzünk ki egy pontot, vagy dolgot, és fókuszáljunk rá. Rögzítsük szemeinket arra a tárgyra, közbe ne pislogjunk. 10 percig is fókuszáljunk arra a bizonyos tárgyra. Ezután hunyjuk le a szemünket, és képzeljük magunk elé azt a tárgyat.

Forrás

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!