A legfrissebb számítások szerint nyugat felől jön majd egy lassan mozgó, hullámzó hidegfront.



Péntekig még maradnak a 30 fok fölötti maximumok, hétvégén viszont hidegfront érkezik és hoz gyökeres átalakulást.

Már csak néhány napja maradt hátra a kánikulának, így akik szeretnek strandra járni, napozni, az elkövetkező pár napban még érdemes lesz kihasználni a 30 fok fölötti maximumokat. Hétvégén nyugat felől ugyanis egy lassan mozgó, hullámzó hidegfront hoz egyre többfelé szeles, csapadékos időt és erős lehűlést.

Kedden és szerdán továbbra is a napsütés lesz a meghatározó, a megjelenő gomolyfelhőkből a hét második napján északon, északkeleten és a déli, délnyugati tájakon, szerdán csupán a déli országrészben fordulhat elő helyenként egy-egy zápor, zivatar. Az északi-északkeleti szél időnként megélénkülhet, erősebb lökés azonban csak zivatart kísérhet. A kellemesen friss hajnalokat követően délutánonként 30-35 fokot mérhetünk. Továbbra is sokfelé erős, nagyon erős lesz az UV-sugárzás.

Csütörtökön és pénteken már fülledtebb, de továbbra is igen meleg időre van kilátás, az ország nagy részén még maradnak a 30 fok fölötti, helyenként 35 fokot megközelítő maximumok. A napsütés mellett ugyanakkor már több lesz a gomolyfelhő és szórványosan záporokra, zivatarokra is számítani kell. Az időnként élénk déli-délkeleti szél zivatarok környezetében felerősödhet.

A legfrissebb számítások szerint szombaton nyugat felől egy lassan mozgó, hullámzó hidegfront éri el térségünket, mely akár a jövő hét elejéig meghatározhatja időjárásunkat. Ez a front a hétvégén jelentős lehűlés mellett nagy hőmérsékleti kontrasztot idézhet elő a nyugati és keleti országrész között, sokfelé hozhat kiadós esőt, főként kezdetben záporokat, zivatarokat és viharossá fokozódó északnyugati szelet. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!