De lesz olyan is, akit nem kötelezhetnek majd erre.



Szakértők szerint a bírósági gyakorlatban várhatóan legfeljebb 5-10 ezer forintos szülőtartási díj kiszabása lesz elképzelhető. Persze most azt mondják, ennyi lehet a szülőtartásdíj, de ez azért kérdéses, hiszen ennyiből nem lehet eltartani senkit, az biztos!

Ez elsősorban a szülőt a gyermek helyett gondozó vagy eltartó embernek, illetve szervezetnek jár. Korábban évekig is pereskedhetett egy idősotthon a járási hivatali ügygondnokával, ha az ott élő nyugdíjas nyugdíja nem fedezte a költségeket, közben pedig a hátraléka folyamatosan nőtt.

Ennek az új rendelkezésnek köszönhetően az idősotthonok már  saját jogon kezdeményezhetnek pert a gyermekkel szemben, ezért nincsenek arra kényszerítve, hogy az utcára tegyék az idős embert, azért mert nem tud hozzájutni  a többletköltségekhez. Persze nem várható az sem, hogy a jövőben tömegesen perelik be a gyereküket a szülők.

A szülőtartásra egyébként a gyermek a fizetésének legfeljebb a feléig kötelezhető. A tartási sorban viszont megelőzi a szülőt a gyermek:
- saját gyermeke,
- házastársa,
- volt házastársa,
- és volt élettársa is.

Csak akkor nem kötelezhető egy gyermek a szülőtartásra, ha munkanélküli, vagy ha nagyon kevés a jövedelme. A bíróság mérlegelni fogja a szülőtartás összegét, de legfeljebb 5-10 ezer forintos szülőtartás kiszabása várható a családjogászok szerint.

Ha valaki nem akar szülőtartást fizetni, nem hivatkozhat a bíróságon a szülő érdemtelenségére. Csak egy dolgot fognak számításba venni, hogy valóban a szülő nevelte fel egyedül, és csak azt veszik majd figyelembe, ha a gyerek esetleg gyermekotthonban vagy a nagyszülőknél, rokonoknál nevelkedett.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!