Sokak szerint ez kisebbfajta csoda!



A szombathelyi kórház orvosai úgy döntöttek, hogy Törőcsik Mari elhagyhatja a kórházat.

Egy év kezelés után térhetett haza.

A színésznő megjárta már a sürgősségi osztálytól kezdve a belgyógyászaton át az intenzívet is. Légzését sokáig gépek segítették, mesterségesen kellett táplálni, ősszel tüdőgyulladást is kapott. Sokan aggódtak és imádkoztak érte, az ország egy emberként szorított neki, hogy felépüljön.

A Ripost munkatársa akkor érkezett az intézménybe, amikor Törőcsik Mari a zárójelentésére várt. A művésznő boldognak tűnt, hogy végre hazamehet. Kérte, hogy ne fotózzák.

- Köszönöm az érdeklődést, egészen jól érzem magam. Budapestre csak biztosan sokára megyek. Most arra készülök, hogy végre hazatérek Velembe, ahol még jobban felerősödhetek.

- Sajnos a kezeim nagyon fájnak, most már mindkettő. Olvasnék is, de lapozni nem tudok. Ezt leszámítva nincs nagy baj. 

Törőcsik Marit pontosan egy éve, 2017 január óta kezelték a szombathelyi Markusovszky Kórházban, ő kérte, hogy szállítsák át vidékre, hogy közelebb lehessen szeretett velemi házához. A kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő állapota szeptember elején kezdett javulni, akkor annyira jól lett, hogy haza is engedték. Két nappal később megbotlott a küszöbben és visszaszállították a kórházba. Orvosai úgy döntöttek, hogy 24 órás felügyeletet igényel Törőcsik Mari, ezért intenzív osztályra került. Ott gép segítette a légzését, mesterségesen táplálták, október 27-én szállították át állapotának javulása után a belgyógyászatra, ahonnét most orvosai hazaengedték. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!