Egyszerűen nagyszerű.



Hozzávalók:

A tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 4 tojássárgája
  • 20 dkg olvasztott margarin
  • só (csipet)
  • 2 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 2 mokkáskanál sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • tej (éppen annyi hogy egy kicsit folyós tésztát kapjunk)

A tetejére:

  • 25 dkg cukor
  • 28 dkg darát dió
  • 4 tojás fehérje
  • 3 evőkanál víz

A tészta megkenéséhez:

  • sárgabarack lekvár

A tészta hozzávalóit jól keverjük össze, majd öntsük bele egy sütőpapírral bélelt tepsibe, és simítsuk el egyenesre.
Ha sütőpapírt teszünk a tetejére, akkor egyenletesen barnul majd felül és nem fog megégni.
Süssük előmelegített sütőben, 180 fokon 40 percig. Ha megsült, vegyük ki és hagyjuk hűlni.
Verjük kemény habbá a négy tojásfehérjét, majd tegyük bele a darált diót és a cukrot, és 3 evőkanál vizet majd az egészet jól keverjük össze.
A kihűlt tésztát kenjük meg lekvárral, majd kenjük rá egyenletesen a diós masszát és tegyük vissza a sütőbe sülni 180 fokra, 20 percre. Lehetőségünk szerint csak a sütőnk felső sütési programját használjuk, mert most csak a tetejének kell megsülnie.
Ha a diós hab is megsült a tetején, vegyük ki és hagyjuk hűlni. Majd pogácsa szaggatóval szaggassunk belőle holdakat. Tálalás előtt szórjuk le a tetejét porcukorral.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!