"A rajongóknak fél kettő és fél három között lesz alkalmuk elbúcsúzni Jánostól, addig lesz nyilvános a temetés."



Koós János felesége, Dékány Sarolta férje temetésével kapcsolatban az alábbiakat mondta el a Bors-nak:

'Március 20-án a Farkasréti temető művészparcellájában kísérjük az utolsó útjára a férjemet. A rajongóknak fél kettő és fél három között lesz alkalmuk elbúcsúzni Jánostól, addig lesz nyilvános a temetés. Három órakor kezdődik a búcsúbeszéd, amit úgy volt, hogy Lukács Sándor és Hegyi Iván fog tartani, csakhogy egyikük lebetegedett, a másik pedig vidéken van, úgyhogy még egyelőre nem tudom, hogy ki mondja helyettük a beszédet. Ezután a család és a barátok búcsúztatják Jánost, és egy református pap vezeti majd a szertartást. Azt szeretnénk, hogy mindenki egy szál fehér virággal emlékezzen meg a férjemről.'

A fotó Koós János szeretet barátja, Bajor Imre temetésén készült

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!