Megy az egymásra mutogatás: mikor és hol kerülhettek az ételbe a kukacok.



A kerepesi Széchenyi István Általános Iskola arról tájékoztatta a szülőket, hogy kedden gondok voltak az iskolai ebéddel: csontkukacok kerültek a levesbe.

Franka Tibor polgármester is elismerte, hogy a levesben valóban 3-4 esetben találtak kukacot a csatolt jegyzőkönyv alapján. Mint mondta, erről a közétkeztetésért felelős Hungast Vitál képviselője később a helyszínen is meggyőződött.

A Hungast Vitál közleményt adott ki, amiben azt írják, nem ők a felelősek az ügyben. Reakciójukat az alábbiakban szó szerint idézzük.

„A Kerepesi polgármester, Franka Tibor közleményében megjelent téves információkkal ellentétben nem a közétkeztetést végző cég felelős az iskolai menzán a levesben talált rovarlárva ügyében. A tálalókonyha, ahol az eset történt önkormányzati üzemeltetésű. Az ott tapasztalható és fényképekkel dokumentált élelmiszerbiztonsági szempontból rendkívül aggályos állapotokért az önkormányzat felelős. Az ételt szolgáltató Hungast Vital Kft. csak kiszállítja az ételsorokat, amelyeket ezen a napon is az ételkísérő jegyen dokumentált módon átadás-átvételi jegyzőkönyvvel kézbesítette a légmentesen lezárt badellákban, 63’C feletti hőmérsékleten, az előírásoknak megfelelően.

Az ezt a területet ellátó főzőkonyháról azon a napon több mint 4100 adag leves került kiszállításra, és egyetlen másik helyen sem találtak semmilyen idegen anyagot benne.

Az utólagos megkérdezések alapján a fogyasztói elégedettség 100%-os volt az aznapi menü vonatkozásában. Nem kérdés az sem, hogy főzés után nem maradhatna ép, egész egy ilyen rovarlárva, amelyet a kerepesi iskola tálalókonyháján találtak, és amely fajtának nyilvánvalóan nem tápláléka, sem fejlődő közege a forró menzaétel, sem pedig a lebbencsleves alapanyagai. Ez is azt erősíti, hogy az étel kiszállítása után került bele az ételbe. Fontos megjegyezni, hogy a főzőkonyhán az előírásokon túl annak ellenére is végeznek rendszeresen rovarirtást, hogy nem észleltek kártevőket egyáltalán ebben az egységben.

Szintén tény, hogy amíg a főzőkonyha, ahonnan az étel kifogástalan állapotban került kiszállításra a NÉBIH Minőségvezérelt Közétkeztetés Programja keretein belül 89%-os, azaz az országos átlagot jóval meghaladó jó minősítést kapott, addig a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola, önkormányzati üzemeltetésű tálalókonyhája gyenge, elmarasztaló eredménnyel abszolválta ugyanezen vizsgálatot, ami azonban az azt fenntartó önkormányzat felelőssége.”

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!