Nem mindennapi jelenet egy budapesti piacon.



Az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán olvasható az alábbi bejegyzés:

Egy fiatal piaci árus sietett annak az 50 körüli asszonynak a segítségére, aki minden előzetes panasz nélkül holtan esett össze az egyik budapesti piac forgatagában. A férfi értesítette a mentőket és pontosan követte a mentésirányító telefonos instrukcióit. A gyors vizsgálat után egyértelmű volt, hogy cselekedni kell, hisz a betegnek nem volt légzése, sem vérkeringése. A fiatal hős azonnal megkezdte az újraélesztést, amit a pillanatok alatt helyszínre érkező mentőegység emelt szinten folytatott.

A beteg életéért még hosszú percekig folyt a küzdelem, ami az időben megkezdett mellkasi nyomások hatására sikerre vezetett. Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink az asszonyt, miután köszönetet mondtak a piac névtelen hősének aki mert és tudott segíteni! A betegnek mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!