Amikor a holttestet hazaszállították, a gyászoló család nem akart hinni a szemének.



A 62 éves David Humphries családjával élvezte nyaralását Hurghadában. Az unokájával játszott a medencében, amikor rosszul lett. Hiába hívtak ki hozzá mentőket, már nem tudták megmenteni az életét - írja  a DailyMail nyomán a Borsonline.

 Amikor a férfi holttestét hazaszállították, a gyászoló család megdöbbenve tapasztalta, hogy a férfi belső szerveit ellopták: kivágták a szívét és mindkét veséjét.

A 59 éves feleség, Lynda Humphries tudni akarja, hogy ki tette ezt, és egyáltalán mi volt a halál oka. Korábban ugyanis mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért elmentek a hurghadai kórházba, ahol antibiotikumot adtak neki. Néhány nappal később a férfi meghalt. Annak ellenére végezték el Egyiptomban a boncolást, hogy a családtagok egyértelműen kijelentették, nem szeretnék, ha ez megtörténne, csak miután hazaértek az Egyesült Királyságba. A kórház dolgozói később a rendőrségre fogták az egészet, és azt mondták, azért kellett felvágni a férfit, mert nyomozás indult a halála ügyében.

Az év első felében már harminchét embert hoztak összefüggésbe a szervkereskedelemmel csak Egyiptomban, akik nem riadnak vissza a gyilkosságtól sem, hogy megszerezzék a szerveket. Feltehetőleg az angliai család is ennek a bűnszervezetnek az áldozata lett. Azt egyelőre azonban nem tudni, hogy csak a szerveket lopták el, vagy a halál bekövetkeztéhez is közük van.
Az angliai halottkém éppen ezért újabb boncolást rendelt el, hátha kiderül, valójában mi történt, és talán választ adhat a gyászoló család néhány kérdésére. Az összetört feleségnek az fáj a legjobban, hogy az egyiptomiak úgy hiszik, nem nyugodhat békében az, akit szív nélkül temettek el, akkor hogyan tehettek ilyet egy emberrel?

Jövőre lett volna a 40. házassági évfordulójuk.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!