Fél év alatt a másfélszeresére drágult, nem egy boltban már 60 forint felett adják darabját, de a piacon sem találunk 45 forintnál olcsóbban. Év végére, akár 80 Ft is lehet egy darab tojás.
A vaj, a csirkemell és a tejföl után a tojás ára emelkedhet az egekbe. Januárban még 30 forintba került, karácsonyra pedig 80-ra emelkedhet. De miért?
A tojásár emelkedése mögött az állhat, hogy húsvét óta hiány van belőle az egész EU-ban, ugyanis számos tojótelepet be kellett zárni, Oroszországból és a Balkánról pedig nehéz importálni, elsősorban a szigorú uniós állat-egészségügyi előírások miatt.
Hazánkban annak ellenére van hiány az árucikkből, hogy csökken a tojásfogyasztás. Míg tíz éve 300 tojást evett meg egy átlagos magyar évente, addig idén már csak 215-öt.
Bár egykor Magyarország tojásból is önellátó volt, ma már import nélkül nem működik a piac. Ennek oka az, hogy a hazai tartási kedv visszaesett, s ebben nem csak a megszűnt téeszeknek volt szerepe, de annak is, hogy a tojástermelés meglehetősen eszközigényes, éppen ezért drága tevékenység.