Erdogan a puccskísérlet után jelentette ezt ki.



Törökországban a parlament elé kerülhet a halálbüntetés visszaállítása a meghiúsult puccskísérlet miatt, jelentette ki Erdogan török elnök Isztambulban, a halálbüntetést követelő támogatói előtt.

Erdogan azt mondta, hogy a puccsistákat leszámítva 161 ember vesztette életét a fegyveres erők egy kis része által végrehajtott puccsban. Szerinte a puccskísérlet mögött egy régóta kiépült „párhuzamos struktúra” húzódik meg, és Fethullah Gülent tette felelőssé, aki viszont azt elítélte, és határozottan cáfolta, hogy bármilyen köze lenne hozzá.

A török elnök nem először gyanúsítja Gülent azzal, hogy a kormány megdöntésére készül egy, a hivatalossal párhuzamos igazságügyi, katonai, oktatási és sajtóstruktúra kiépítésével. A puccskísérlet során mintegy 250 ember halt meg, és 1400 volt a sebesültek száma.

Korábban már Binali Yildirim török kormányfő is utalt arra, hogy a halálbüntetés kérdését napirendre lehetne tűzni a parlamentben.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!