Elkeserítő tények, amiket tudomásul kell venni, ha tejet iszol.



A tejipar szerény becslések szerint is milliárdokat költött már reklámkampányokra, hogy rávegyék az embereket termékeik fogyasztására. Nagyban befolyásolták az oktatási intézményeket, nyugdíjas otthonokat, kórházakat, rendelőket, a médián keresztül pedig olyan információkat juttattak a köztudatba, melyek egyre csak népszerűsítették és szinte szükségszerűnek állították be termékeik fogyasztását.

Mint minden nőstény emlős (az embert is beleértve), a tehén is tejet választ ki a kicsinye táplálására. Ennek a zsír- és hormondús (közel 60-féle (!) hormon és növekedési faktor) anyagnak az a célja, hogy a kisborjút egy év alatt közel 317 kg-ra hizlalja. Vemhességi ideje alatt a tehén ösztrogénszintje közel harmincszorosára emelkedik. Mióta a tejfeldolgozó üzemek szinte folyamatosan “szivattyúzzák” a teheneket a nagyobb profittermelés miatt, nagyobb hormonszintek (úgy természetes mint mesterséges) vannak jelen a kinyert tejben.

Mikor a gyerekek ezt a 'hormonkoktélt' isszák, nagy mennyiségű ösztrogén jut szervezetükbe, mely felelős lehet például a korai pubertás kialakulásában.

Az extra mennyiségű tej termelése érdekében a tehén végletekig erőltetett tőgye olyan mértékben megnyúlhat, hogy azt már a földön húzza, így ezek könnyen befertőződhetnek (mastitis). Ezért antibiotikumokat a fejősteheneknek - már megelőzési céllal is.

A tehéntej egy másik összetevője az IGF-1 (insulin-like growth factor 1). Az ember szervezetében szintén megtalálható ez a növekedésért felelős enzim, amely a tehéntej fogyasztásával egy időben szintén magasabb szinteket ér el. Ha a szervezetben rákos sejtek vannak, ezek növekedését és burjánzását segítheti ez az enzim.

Az idők kezdete óta számos kultúra virágzott anélkül, hogy tejet ittak volna. Mondjuk ki: a tehéntej fogyasztása nem természetes. Nincs olyan élőlény az emberen kívül, amelyik egy más faj tejét inná.

Sok nemzetközileg elismert gyermekorvos, pl. Dr. Benjamin Spock vagy Dr. Jay Gordon, erősen ajánlják a tejtermékmentes étkezést a gyermekek számára. A 150.000 egészségszakértőt tömörítő PCRM (Physicians Committee for Responsible Medicine) nonprofit szervezet hajthatatlanul ellenzi a tehéntej fogyasztását.

Szerencsére egyre több szülő eszmél fel az igazságra a tejtermékekkel kapcsolatban, és helyettesíti azt más alternatívákkal. Rizs-, mandula-, és kókusztej- mind jó választás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, igazán élvezhetőek teljes kiőrlésű gabonafélékkel, zabpehellyel és krémlevesekkel. Rizstejjel készített smoothie-k, kis gyümölccsel és friss zöldségekkel mint a kelkáposzta, spenót vagy leveles saláta kiváló tápanyagforrást képeznek.

A leveles zöldségek jobb forrásai az ásványi anyagoknak, mint a tejtermékek. Az élelmi rostokat tartalmazó zöldségek és gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabona és a bab is segít a fölös mennyiségű ösztrogén szervezetből való eltávolításában. Számos zöldség nem csak nagy mennyiségű kalciumot tartalmaz, de olyan további tápanyagokat is, amelyek elengedhetetlenek a csontok fejlődéséhez (magnézium, bór, C-vitamin, stb.).

A tejtermékekről kapott információkat kellő óvatossággal kell megközelíteni, minden szülőnek saját felelőssége utánajárni és informálódni azokról a táplálékokról, amiket gyermekének ad.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!