Az utasok biztonsága érdekében tömegoszlatási intézkedéseket is végre kellett hajtani a legforgalmasabb állomásokon.



A londoni közlekedésben 17 állomás mondta fel a szolgálatot a legforgalmasabb napszakban a Tube hálózaton. 

Az állomások lezárásával próbálta a személyzet ellenőrzése alatt tartani a tömeget. Az egyik ingázó azt mondta, hogy ez volt az eddigi legrosszabb estéje, amit a Londonba való beutazásainak 7 éve alatt megtapasztalt. A közösségi médiában megosztott képek óriási embertömegeket mutatnak, akik az utcákon zsúfolódtak össze a lezárt bejáratoknál.

A frusztrált utazók „információs feketelyuk” miatt panaszkodtak a legtöbben, mivel egyik lezárt állomásról a másikra rohantak, miközben próbáltak találni egy útvonalat, amelyen haza juthatnak. King’s Crossnál egy nő, aki éppen egy vonatot akart elcsípni, megcsúszott és a szerelvény alá elesett. Állítólag, azért igyekezett annyira, mert későn jelentették be a vonat érkezését és ennek köszönhetően az utasok őrült serege megrohamozta a szerelvényt.

A Transport for London azt mondta, hogy sürgős javításokat hajtanak végre, de az elmondásuk szerint, „hetekbe” telhet, mire a 79 Piccadilly vonat működésbe állhat. Ma 52 szerelvény van szolgálatban. Tízzel több, mint amikor a probléma kialakult.

A Central line szerelvényei a lehullt falevelek és a jeges sínek miatt küszködnek, amelynek köszönhetően, csúsznak a vonatok és kopnak a kerekek. Ma a Northern line is bemondta az unalmast. Caroline Pidgeon, a London Assembly közlekedési bizottság liberális demokrata elnöke a következőket mondta: „A Piccadilly vonal járatainak óriási ritkulása elfogadhatatlan és mihamarabb meg kell oldani. A polgármesternek pedig biztosítania kell a londoniakat arról, hogy ez soha többé nem fog megtörténni.”

A tegnap esti problémát súlyosbította két baleset, melyek során valaki a Blackhorse Roadon esett a Victoria vonal szerelvénye alá, a másik esetnél pedig egy férfi sérült meg a Central line-on a Holland Parknál. Mindkét eset komoly késéseket okozott pont a forgalmas időszak kezdetén.

A Piccadilly és a Victoria vonalát további terhelés alá helyezte az Arsenal tegnap esti játéka. Az utasokat tájékoztatták, hogy ezért egyes vonatok nem fognak tudni megállni a Finsbury Parknál.

Egy rémült utas azt mondta, hogy több száz beutazóval rekedtek bent egy gyalogos alagútban Euston alatt. Az elmondottak szerint, az emberek elkezdtek a kijárat felé rohanni, amikor meghallották a figyelmeztető jelzést King’s Crossnál. Az incidens annak volt köszönhető, hogy bejelentették, hogy a 19:03-as Leedsbe tartó vonat, amelyről előzőleg bejelentették, hogy késni fog, két perc múlva indult a platfomról.

Az egyik utas azt mondta, hogy néhány pillanat múlva az indulást követően, meg is állt a szerelvény, mert bejelentették, hogy valaki a vonat alá esett. Mindenkit evakuáltak.

„Nem úgy tűnt, mintha ugrott volna.. Inkább alá esett. Szerintem, ez annak tudható be, hogy megerősítették, hogy két perc múlva indul a vonat, hamarabb az eredeti időpontnál, és mindenki rohant, hogy elérje.”

A brit közlekedésügyi rendészet „balesetként” kezeli az esetet. Egy szóvivő szerint, egy középkorú nőt sikerült kimenteni a sínekről, aki elsősegélynyújtásban részesült, mielőtt kórházba szállították. Állítólag, a sérülései nem életveszélyesek. A BBC-nek dolgozó Liam Parkinson szintén elakadt a káoszban King’s Crossnál, amikor haza felé tartott Colindale-be White Cityből, amely egy 40 perces út, de tegnap este 3 órájába került.

A TfL szóvjvője elnézést kért a „zavar” miatt.  Továbbá, hozzátette: „Az utasok biztonsága érdekében tömegoszlatási intézkedéseket hajtottunk végre a legforgalmasabb állomások némelyikénél, hogy megakadályozzuk a túlzsúfoltságot a vágányoknál. A személyzetünk keményen dolgozott azért, hogy informálva tartsa az utasokat arról, mi történik, és hogy segítsék őket az útjuk során.”     Forrás:  standard 

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!