Demjén Rózsi életvitelén poénkodtak a vasárnap esti show-ban. Demjén nem hagyta annyiban.



Hogy mit mondtak a zsűritagok Demjén Ferencre, illetve a Demjén dal éneklő Kocsis Tibire Sztárban sztár című műsorban?

Majka: Demjénről rengeteg olyan sztori kering, amit most nem szabad elmondani, de mindenki tudja és jót mosolyog magában, de ki kell jelentenem, nekem Közép-Európa legjobb énekese a Demjén. A mai napig úgy énekel a csávó, hogy az nem létezik, azok után, hogy az elmúlt ötven évben azt csinálta magával, amit csinált.

Hajós András: Ne kritikának vedd, hogy néha olyan voltál, mint Demjén, mert ezzel ő maga is így van.”

– Meghívtak az adásra, elfoglaltságaim miatt nem tudtam elmenni, de jobb is így, mert akkor élőben szenvedtem volna el a zsűri megnyilvánulásait - nyiltakozta Demjén Ferenc a Borsnak. – Nem szeretnék a sajtóban háborúzni velük, ezért nem kívánok mélyebben reagálni a történtekre. Csak annyit jegyeznék meg, hogy ne olyan személyek döntsenek az én megítélésemről, akik tíz év múlva talán sehol nem lesznek, alkosson rólam véleményt a közönség. Az ő szeretetük éltet, az ő és nem ezeknek a ripacsoknak a véleményére adok. De mit is várunk Majkától?

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!