Ilyen intézkedéseket terveznek, ha még fennáll a járványveszély.



Az osztályteremben legtöbb 10-15 diák ülhet, a gyermekek legtöbb négy órát tölthetnek az iskolában, a tanórák hossza pedig nem haladhatja meg a 30 percet.

Ezt a „vészforgatókönyvet” dolgozta ki a román Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az őszi iskolakezdésre arra az esetre, ha szeptemberig 14-ig nem csillapodik a koronavírus-járvány Romániában. A dokumentumot már május végén megkapták az egészségügyi minisztériumtól a megyei tanfelügyelőségek – számolt be kedden az edupedu.ro.

Az osztálytermekben négy négyzetméterenként csak egy diák tartózkodhatna. Az intézet szakemberei úgy vélik: a „helyi sajátosságok” figyelembevételével a gyermeklétszám növelhető, de fontos, hogy a padokban csak egy-egy tanuló üljön.

Az INSP azt ajánlja, hogy osztályonként a diákok fele vegyen részt az iskolai tanórákon, a másik fele pedig online oktatásban részesüljön. Ezt a rendszert rotációban képzelik el az intézet szakemberei. Azt is ajánlják, hogy a napi 4 tanórából egyet a lehetőségek szerint az iskolaudvaron, a szabadég alatt tartsák meg.  

Az INSP betiltaná az kísérletek végzését a természettudományi órákon. Ezt azzal indokolják, hogy kémiai, fizikai vagy biológiai kísérletek végzése közben a gyerekek „szoros interakcióra” kényszerülnek, és ez kerülendő a járvány idején. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!