Nem erre számítottunk.



Januártól nem fog csökkenni a lakossági áramár, a szakértők véleménye szerint, annak ellenére, hogy az év utolsó napjai előtt mérséklődnie kellene a jelek szerint. Arra számítottak a piaci szereplők, hogy majd megváltoztatja az árat szabályozó jogszabályt a kormány.

Két részből áll a lakossági számlán látható ár:

– a áram mint termék előállítását fedező árból– és az úgynevezett rendszerhasználati díjból, amit tulajdonképpen azért fizet a fogyasztó, hogy eljuttatja az elektromos energiát az erőművekből a lakásáig a szolgáltató.

A jövő év elejétől mérséklődik a számla utóbbi része, a Magyar Közlönyben megjelent közműhivatali rendelet szerint, ez pedig azt jelenti, hogy igazából az áram árának csökkennie kellene. De a piaci szereplők arra számítanak, hogy még az év vége előtt emeli a számla előbbi részét a kormány, azaz az áramnak mint terméknek árát. Tulajdonképpen a kettő üti egymást, ennek köszönhetően a fogyasztó annyit fizet, mint eddig.

Ugyanakkor jól járhatnak az áram termelésével foglalkozó cégek. Nemrég egy ilyen vállalatban szerzett irányító részt, Mészáros -Lőrinc.  A Mátrai Erőműről van szó, amely az ország második legtöbb áramot termelő erőműve. 
 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!