A betegség miatt korlátozzák a magyar baromfitermékek importját.



Befejeződött a mintegy kilencezres pulykaállomány felszámolása a tótkomlósi állattartó telepen, ahol a múlt héten mutatták ki a madárinfluenza vírusát. A megbetegedés miatt Japán, Izrael és Hongkong korlátozta egyes magyar baromfitermékek importját - mondta hétfőn Bognár Lajos országos főállatorvos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

A Békés megyei állattartó telep 100 százalékos állami kártalanításban részesül, A telep tulajdonosa nem kívánt nyilatkozni. A Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium november 5-től azonnali hatállyal felfüggesztette az élő baromfi és a baromfitermékek exportját egész Magyarországról. Japánon kívül az izraeli állategészségügyi szolgálat szintén megtiltotta élő baromfi, baromfitermékek és tojások országba történő szállítását; valamint a hongkongi illetékes hatóság is elrendelt korlátozást, de kizárólag Békés megyéből származó szállítmányokra.
   
A helyettes államtitkár elmondta: tárgyalnak a kereskedelmi partnerekkel arról, hogy ne az egész országra, hanem csak a régióra vonatkozóan vezessék be a korlátozást. Ha nincs újabb megbetegedés, a nemzetközi jogszabályok értelmében három hónappal az utolsó fertőtlenítés után lehet feloldani a korlátozásokat - közölte. 
   
Békés megyében legutóbb 2015 márciusában jelent meg a madárinfluenza H5N8-as szerotípusa. Akkor egy füzesgyarmati kacsatelepen kellett felszámolni a több mint 161 ezer kacsából álló állományt. Forrás: beol.hu

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!