Havi közel 8 ezer forintot jelent, ha ezen 4 betegség bármelyikében szenvedsz.



Újdonság! Január 1-től több női betegség után is érvényesíthető lesz a tartósan betegek adókedvezménye.

Az szja-bevallások híres 40-es paragrafusa a tartósan betegek adókedvezményéről szól. Az idei évtől, vagyis a jövő évi bevallásokban egy sor női betegség után is érvényesíthető lesz a kedvezmény.

Az endometriózis, mellrák, méhnyakrák, petefészekrák betegségekben érintett nők 2019. január 1-től adókedvezményre jogosultak – közölte az “Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány.

A Női Liga közbenjárásának köszönhetően a személyi jövedelemadóról szóló törvény 40. §-a rendelkezik arról, hogy súlyosan fogyatékos személyek személyi kedvezménye címén az összevont adóalap utáni adó terhére adókedvezményt érvényesíthetnek.

Ez azt jelenti, hogy az érintettek súlyosan fogyatékos magánszemélynek minősülnek, így – ha erről orvosi igazolásuk van – a határozat alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget kaphatják meg. A jelenleg érvényes 149 ezer forintos minimálbér miatt, ez a 2020 eleji bevallásoknál havonta 7450 forintot jelent. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!