Meglepő dologra készülnek...



Lelkileg is megterhelő időszakon vannak túl Somló Tamás ikerfiai. Egy évvel a zenész halála után a család felavatta Somló sírkövét, aminek megtervezésében a két fiú is nagy szerepet vállalt.

'Azt találtuk ki, hogy a tízparancsolat formájú sírkő hátulján legyen a 'Ha a csend beszélni tudna' című számból egy kottarészlet, és apu jellegzetes aláírása. A szertartásra a szűk család és a barátok voltak hivatalosak,utána Lénánál, apu első feleségénél volt egy kis összejövetel, ahol estig beszélgettünk.

A sír mellett sok minden felszakadt bennünk újra, de azt hiszem, ez így normális

- mondta az énekes egyik fia, Pali, aki szerint apjuk nem örülne, ha mély gyászba burkolózna a család.

Úgy érzik, hatalmas felelősség nehezedik rájuk, mert nekik kell vigyázni a húgukra, Lilire.

Lili tizenhat éves, apu egyetlen lánya volt, a szíve csücske.

Az anyukáján kívül csak mi vagyunk neki, a bátyjai, és mi töltjük be mellette az apaszerepet. A másik hatalmas feladat, aminek úgy érezzük, meg kell felelnünk, hogy feldolgozzuk mindazt a zenei örökséget, amit hátrahagyott.

Apu egész élete egy hatalmas utazás volt, amiről sztorik tömkelege maradt fenn.

Ezzel az örökséggel foglalkoznunk kell, hogy ne vesszenek a feledés homályába. Rengeteg fénykép, film és hangszer maradt utána. A képeket most dolgozzuk fel, és reményeink szerint ezeket a közönség is láthatja majd' - mondta el Somló Dani.

A testvérek jelenleg egy dupla koncertre készülnek, és novemberben ezzel adóznak majd Somló Tamás emlékének, amikor a hetvenedik születésnapja lett volna.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!