Sokakat megérintett a történetük, és többen a tettek mezejére léptek.



Mint egy tündérmese, úgy oldódott meg egy csapásra Pikács Vanessza (24) és kisfia, Benjámin (3) élete - írja a Blikk.

A fiatal anya kálváriájáról egy héttel ezelőtt számolt be a sajtó: gyermekével hajnal 4-kor keltek, majd egy fedetlen buszmegállóban fagyoskodtak minden reggel óvodába menet, miután a Volán decemberben megváltoztatta Veresegyház térségében a menetrendet, megszüntetve néhány járatot.

– Gödöllőről Veresegyházra régen 30-40 perc alatt eljutottunk, január óta azonban több mint egy óráig tart az út. Hajnal 4:15-kor ébresztem Benit, hogy elérjük az 5:20-as buszt, az átszállásra pedig majdnem fél órát várunk a hideg, lefedetlen padoknál arra a buszra, ami eddig egy perccel a gödöllői járatunk után érkezett. Ez jó időben sem mókás hajnalok hajnalán, de ilyenkor, a mínuszokban egyenesen rettenetes! Szegény gyermek még jóformán alszik ilyenkor, én pedig próbálom betakargatni, hogy legalább ne fagyjon csontig – háborgott az édesanya a Blikknek.

Egy nappal azután, hogy Vanesszáék problémája nyilvánosságra került, máris megérkezett a segítség.

– Először egy szadai asszony jelentkezett, hogy segítene nekünk eljutni az óvodába. Mindennap eljön elénk kora reggel, majd az ovi után még dolgozni is elvisz. Szerettem volna legalább egy kis csokit vagy gyümölcsöt adni neki, de nem fogadott el semmit. Még nagyobb meglepetés volt, amikor néhány veresegyházi anyuka összefogott, majd közös erővel találtak nekem albérletet. Hónapok óta keresek itt megfelelő lakást, de eddig nem sikerült meglelni. Most pedig egy hatalmas családi ház felső szintjét vehetem ki, és tíz percre lakunk majd az óvodától. Ma már költözünk is – lelkendezett Vanessza.

– Ez az eset visszaadta a hitem az emberekben és az összefogás erejében. Nem várt senki arra, hogy magától megváltozzon a helyzet: összefogtak, majd egy hét alatt megoldották az életem!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!