Férje kérésére kétszer is holttá nyilvánította a Járás Bíróság, pedig ő egyszer sem halt meg!



Pert indít és ötmillió forintot kér az államtól Boldvári Mónika Rita - olvasható a Blikkben

Volt férje kérésére kétszer is holttá nyilvánította a nőt a Gödöllői Járás Bíróság, annak ellenére, hogy ő egyszer sem halt meg. Ha megnyeri a pert, jótékonykodásra fordítaná a pénzt.

– Szeretnék egy tanyát venni, amelyben egy rehabilitációs központot hoznék létre, megtévedt fiataloknak segítenék – magyarázta Mónika.

A nőt nagyon megviselték a történtek: papíron bekövetkezett halálait a mai napig nem tudta feldolgozni. Az édesanyját pedig arculcsapásként érte, amikor lánya anyakönyvi kivonatáért ment az önkormányzatra, ám a „nagykönyvben” lánya neve mellett látta a bejegyzést: „holttá nyilvánítva”. Mónika küzd, hogy másokkal ne történhessen hasonló.

– Ötmillió forintot kérünk az államtól. Négyet sérelemdíjként, egyet pedig a költségekre – magyarázta a nő ügyvédje Lichy József, aki szerint ügyfele többször elvesztette jogképességét. – Ez azt jelenti, hogy sem jogai, sem kötelezettségei nem voltak, abban az időben, amikor ő hivatalosan halott volt. Nem vehetett volna semmiféle vagyontárgyat. Ráadásul ha bűncselekményt követ el ez idő alatt, nem lehetett volna felelősségre vonni. Érdekes kérdés, hogy mi van ha „halottként” szül egy gyereket? Ilyesmire nincs megoldás a jogban – tette hozzá az ügyvéd.

Mindkétszer volt férje tette el láb alól – legalábbis papíron, feltehetően a hagyatékért.
A rendszer meglehetősen hézagos. Mónika ugyanis még jogosítványt is tudott csináltatni, miközben papíron már nem élt. Illetve az egészségügyi vizsgálaton is volt, rendben meg is kapta a leleteit, miközben hivatalosan már nem is élt.

Mint megírtuk, Mónika különös körülmények között távozott az élők sorából kétszer is: miután 1996-ban külföldre költözött, 2002-ben volt férje halottá nyilváníttatta. Amikor 2000-ben a nő visszavette a leánykori nevét, a hivatalnokok észrevették a hibát, és újra „életet adtak” neki, hatályon kívül helyezték a korábbi végzést. Ám exe 2006-ban újra megölte papíron volt asszonyát, egy év múlva pedig a hagyatékra is rátette a kezét.  Forrás: Blikk

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!