A verésnek egy várakozó beteg és a hangoskodásra kiérkező kórházi dolgozók vetettek véget.



A vádlottak este kilenc körül egy velük lévő lázas kisgyermek ellátása érdekében megjelentek a hatvani kórház ügyeletén, ahol hangoskodtak majd szóváltásba keveredtek a kórházban dolgozókkal. A szóváltásra a sürgősségi vizsgálóból kijött az ügyeletes orvos sértett, és felszólította a vádlottakat, hogy fejezzék be a hangoskodást, és tájékoztatta őket, hogy a gyermek ellátása az orvosi ügyelet feladata, oda menjenek vissza.

A vádlottak ezt követően közölték, hogy ott már jártak, de nincs ott senki, végül távoztak. Az ügyeletes orvos visszatért a sürgősségi vizsgálóba, azonban rövid idő múlva hallotta, hogy a váróban ismét zajonganak van, ezért újból kiment az előtérbe. A vádlottak az ügyeletes nővérrel veszekedtek, ekkor az orvos emelt hangon rendreutasította a vádlottakat.

A vádlottak az ügyeletes orvos felé fordultak, majd az I. rendű vádlott két kézzel a mellkasánál lökdösni kezdte a sértettet. Az ügyeletes orvos védekezésképpen megfogta az I. rendű vádlott felső ruházatát, de ekkor az I. rendű vádlott mögött álló fia, a II. rendű vádlott arcon ütötte a sértettet. Az ütéstől az orvos megszédült, és elengedte az I. rendű vádlott ruháját.

Ekkor az I. rendű és a II. rendű vádlottak összesen 5-6 alkalommal megütötték az orvos arcát. Eközben az orvos bántalmazásába beavatkozott a III. rendű vádlott is, aki lefogta az ügyeletes doki kezét, hogy ne tudjon védekezni.

A verésnek egy, a váróban tartózkodó beteg és a hangoskodásra kiérkező kórházi dolgozók vetettek véget. Az ügyeletes orvos a bántalmazás következtében az arcán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, míg a bal keze egyik ujjának ficama és az ujjpercének szakításos törése nyolc napon túl gyógyulnak.

A Hatvani Járásbíróság a szerdai napon meghozott elsőfokú ítéletében a szabadlábon lévő B. J. I. rendű, B. A. II. rendű és Sz. M. M. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében. Az I. rendű és a II. rendű vádlottakat hat év hat hónap börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra, míg a III. rendű vádlottat öt év hat hónap börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész mindhárom vádlott esetében súlyosbításért, míg a vádlottak és védőik felmentés,illetve enyhítés miatt fellebbeztek. Az ügyész indítványozta a vádlottak előzetes letartóztatásának elrendelését. A járásbíróság a vádlottak rendezett személyi és családi körülményeire figyelemmel a azonban csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!