A szombati jég miatt többszázmilliós a kár! Az elmúlt 20 év legnagyobb elemi csapása sújtja a gazdákat.



Az előzetes becsléseket jóval meghaladó, a háromszázmillió forintot bizonyosan elérő kár keletkezett a mátrai borvidék termésében a szombati jégeső következtében.

“A viszonylag pontos becslések szerint 1000-1200 hektárnyi szőlőben 30 és 90 százalék közöttire tehető a termésvesztés. A termelési értékben így 30-40 százalék átlaggal számolva, 300-400 millió forintnyi a veszteség, amihez még az új ültetvényekben keletkezett károsodás is társul” – mondta a hegyközségi tanács elnöke.

A gazdák 95-98 százaléka a magas díj miatt nem rendelkezik biztosítással, így az elmúlt két évtized legnagyobb elemi kára őket sújtja. Így csak a kárenyhítési alapból juthatnak bizonyos összeghez, ami a tényleges veszteség 40 százaléka körül lehet majd – mondta.

Ez az esztendő nem a szőlősgazdák éve a Mátraalján. Kezdődött a januári kemény téli faggyal, folytatódott a húsvét körüli zöldfaggyal, majd május 3-án, és most 13-án is jégverés pusztított. A szombati jégverés nyomán elpusztult termés már nem pótlódik, az alsó rügyekből ugyan jöhet még hajtás, de azon a fürt már nem érik be.

A jégeső centruma Gyöngyös városában volt. A környező településeket, Gyöngyössolymost, Abasárt, Visontát és Karácsondot, valamint Gyöngyöstarjánt, Gyöngyöspatát és Szücsit is hatalmas pusztítás érte. Forrás: piacesprofit

Olyan mennyiségű jég hullott, hogy a táj sokkal inkább hasonlított egy téli pillanatképre. Pedig május közepén járunk!

►► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!