Tudni szeretnéd, hogy a csillagjegyed szerint mi áll neked a legjobban?



Kos:

Ha egy Kos végigmegy az utcán, akkor biztos lehet benne, hogy minden fej utána fordul, határozott, dinamikus fellépésének köszönhetően, melyhez feltűnő megjelenése is hozzájárul. Különösen a színek terén átütő a stílusa, ha teheti a vörös árnyalatait részesíti előnyben: a rózsaszíntől a mély bordón át a vöröses barnáig terjedhet a paletta. Arra majdhogynem mérget vehetünk, hogy halvány, fakó színekben ritkán látjuk, rosszul érzi magát bennük, és mivel nem is feltűnőek, jobbára meg se látja az ilyen árnyalatú portékákat. Ha egy Kos jegyű embernek valamilyen okból visszafogott színű öltözékben kell megjelennie, akkor a kiegészítőivel ellensúlyozza a szolid színeket, a nők például vörös rúzzsal, feltűnő táskával, a férfiak pedig élénk, szokatlan mintás nyakkendővel.

Mivel rendkívül aktív, nagy ívben kerüli a „kirakati” ruhákat, melyek ugyan gyönyörűek, ám nem lehet bennük fel-le viharzani. A melegítő, a farmer, póló, az A-szabásvonal, a harang szabású ruhák, a praktikus, cifrázás-mentes szoknyák a Kos hölgyek nagy kedvencei. Mindegyik lehetőleg alakot kihangsúlyozó változatban, de ha bővebb a fazon, akkor a derékon ott kell legyen az öv.

A hölgyekhez hasonlóan a Kos urak is a szabadságérzetet biztosító öltözékekben érzik a legjobban magukat, a legszívesebben szabadidő ruhába, pólóba bújnak. Gyakran felbukkannak a military árnyalatok, elemek a ruhatárukban, hiszen így még jobban hangsúlyozhatják férfiasságukat.

Bika:

Ruhavásárláskor a legfőbb szempont: a minőség. Ha egy Bika jegyűvel megyünk vásárolni, akkor számítsunk rá, hogy ha rajta múlik, az aktuális divattrendeket követő üzletek kimaradnak a körutunkból. Az időtálló, örök klasszikusnak számító ruhákat, cipőket, kiegészítőket kínáló boltokba fognak betérni. Készüljünk fel arra is, hogy ha ez a Bika jegyű ismerősünk történetesen férfi, akkor tudnunk kell majd válaszolni a ruhákkal kapcsolatos kérdéseire, bár ha szerencsénk van, az eladók kimenthetnek minket.

A ruha minősége mellett a ruhák anyagát nézik még meg nagyon a Bikák, kedvelik a selymet, a gyapjút, a flanelt, a fekte kreppet, a bársonyt, egyszóval a luxust sugalló matériákat. A részletek terén a finomak, mint a csipke nem nyűgözik le őket különösebben, inkább a nagyobb díszítőelemeket kedvelik, a lehajtott gallérokat, a díszzsebeket. A színpalettáról a hölgyek előszeretettel választják Vénusz árnyalatait, mint a rózsaszín és a kék, az uraknál pedig a sötétzöld és a mélybarna a nagy kedvencek.

Ikrek:

Hatalmas ruhatárral dicsekedhetnek. A Merkúrnak köszönhetően a hangulatuk gyakran változik, és ez öltözködésükben is visszatükröződik. Ismerőseiknek gyakran az a benyomásuk támad velük kapcsolatban, hogy tinikkel állnak szemben, akik még nem találták meg a stílusukat. Ha beszabadulnak egy butikba, bármilyen ruhát kínáló üzletbe, akkor a pillanat hevében vásárolnak, az kerül a kosarukba, ami éppen megtetszik nekik

Így aztán nem csoda, hogy a ruhatárukban sportos darabok, farmerek, ingek, mellények, dzsekik, kosztümök, rakott szoknyák, spagetti pántos felsők egyaránt megtalálhatók. A színek és az anyagok is nagy változatosságot mutatnak, a leginkább a lazaság, könnyedség fogja meg őket egy-egy ruhában.

Lábbelik terén is megjelenik náluk a változatosság, gyakori, hogy többféle anyagból – például textilből és bőrből – készült cipőt viselnek. Kiegészítők terén is széles palettát vonultatnak fel, különösen sálak és láncok formájában, melyek valamilyen szimbolikus jelentést hordoznak a számukra..

Rák:

Érzékeny, törékeny lelkek gyermekként, és mintegy védelem gyanánt hajlamosak felnőttként páncélt növeszteni maguk köré, egyrészt fölös kilók, másrészt zsákszerű ruhák formájában. Ennek az áhított védelemnek a jegyében a nők előszeretettel bugyolálják magukat nagykendőbe, sálakba, a férfiak pedig a vastag anyagú ruhákat részesítik előnyben.

Öltözködésükre nem jellemzők a kontrasztok, ellentétek, a hasonló árnyalatokkal szoktak játszani. A lekerekített vállak, kivágások tetszenek nekik a legjobban, a derék hangsúlyozását igyekeznek kerülni, ha használnak is övet, nadrágszíjat, azt a felsőjük minden bizonnyal elrejti.

Kedvenc színeik a barna, a khaki, a fekete, a zöld, a mályva, a nők fiatalabb korukban gyakran választanak rózsaszín, kék ruhákat. A Rák jegyűek romantikus lelkek, így a virágminták és az állatos, mesés cukiságok nem állnak távol tőlük, gyakran megjelennek a ruházatukon.

Nem kifejezetten sportos alkatok, ruhatáruk eléggé híján is van ezeknek a daraboknak. Ugyanakkor nagy természetesség rajongók, így műszálas ruhákat se nagyon kell a szekrényükben keresni. Mivel nagyon adnak a megjelenésre, szinte sose látni rajtuk gyűrött, félrecsúszott ruhát, még a férfiak is kényesen ügyelnek erre, és ritkán látni őket slamposan.

Oroszlán

Az Oroszlánok többsége kivételes stílusérzékkel bír, ráadásul tudják, hogyan kell viselni a ruhákat, kiegészítőket: rajtuk még a leghétköznapibb darabok is úgy festenek, mintha valami exkluzív kollekció részei lennének.

A Kosokhoz hasonlóan az Oroszlánok is oda meg vissza vannak az élettel teli színekért, azonban a rikító árnyalatok nem az asztaluk. A nők előszeretettel viselnek sárga, narancs, arany és lila ruhákat, a férfiak pedig a sötétkék, a cseresznye és a kontrasztos kombinációk (pl. fekete-fehér) hívei. A szín mellett az anyag minőségére is nagyon sokat adnak, ebből a szempontból a Bikára hasonlítanak.

Bár mindig tisztában van a legújabb trendekkel, azokból csupán azokat az elemeket honosítja meg egyéni stílusában, melyek bizonyítanak, azaz nem pusztán kérész életű hóbortok.

Ha meg kell jelenniük valahol, akkor bizony hajlamosak mélyen a pénztárcájukba nyúlni, igaz, így garantáltan mindenki el fog ájulni tőlük. A nők szeretik hangsúlyozni a nyakukat, a dekoltázsukat, sőt, hát nélküli felsőkbe, ruhákba is szívesen bújnak. Ha pedig ékszer, akkor az első választás az arany náluk, ha ezt nem engedhetik meg maguknak, akkor ízléses féldárgakő vagy fa ékszerekkel teszik a lehető legpolírozottabbá a megjelenésüket.

Szűz:

Mint minden egyébhez, az öltözködéshez is racionálisan áll hozzá. Bárhova is megy, mindig garantáltan az alkalomhoz leginkább illő megjelenéssel dicsekedhet. A jegy szülötteinek veleszületett tehetségük van az egyes darabok kombinálásához, így viszonylag szerény tartalmú gardróbból is úgy tudnak öltözködni, mintha rendszeresen felvásárolnák a fél plázát.

Amiből semmiképp se fognak engedni, az a minőség, illetve az apró részletek a ruháikon; a felhajtások, a díszgombok, csatok, zsebek. Míg a hölgyek különösen a csipkék és a rendkívül nőies megoldások, szabásvonalak iránt rajonganak, addig az urak a farmer hódolói: külön van farmerjük javításhoz, munkába járásra, vendégeskedéshez. Emellett a mellény is fontos darabja ruhatáruknak, jó sok praktikus zsebbel.

Bár a Szűz jegyűek többségének a szivárvány minden színe jól szokott állni, ők leginkább a szürke, a homok és a barna árnyalatokat részesítik előnyben. A hatalmas fülbevalók, vastag láncok, karkötők távol állnak tőlük, az apróbbakat kedvelik, melyek nem zavarják őket a mindennapi tevékenységeik során.

Mérleg:

Uralkodó bolygójuk, a Vénusz révén páratlan stílusérzékkel dicsekedhetnek. Mivel mindig mindenben az egyensúlyt keresik, a végletek nem jellemzők rájuk, a középutas megoldásokat választják – az öltözködésükben is. A fiatalos, lendületes stílusok nagyon vonzzák őket, és ennek a jegyében időről időre képesek is megújulni, bár meghökkentő változásokat ne várjunk tőlük.

A mérleg hölgyeket leginkább nadrágban látni, és a férfiasabb stílus kellékei, a kalapok, nyakkendők se állnak távol tőlük, mivel a jegy is alapból férfiasabb. Ennek értelmében a ruháknak a kellő mozgásteret is biztosítaniuk kell a számukra, előszeretettel használnak övet, fogják össze a ruháikat deréktájon, és így alkatuk nagyjából egy H-ra emlékeztet.

A Mérleg jegyű ember mindig az egyensúly megteremtésén fáradozik, így kedveli a biztonságot. Öltözködés terén ezt úgy éri el, hogy kerüli a merész darabokat, ami nem jelenti azt, hogy le kell írnunk őt a divat szempontjából, hiszen kiváló érzékkel képes összeállítani az öltözetét, biztosak lehetünk bele, hogy még a legapróbb hajcsat is tökéletesen illeni fog az összképbe.

A színválasztás terén se szeretnek kísérletezni és nagyon kitűnni, így a jó öreg pasztell árnyalatok, valamint a kék és rózsaszín visszafogott változatai a legjobb barátaik. Ami pedig a kiegészítőket illeti, nos rengeteggel rendelkeznek, melyek közül sok már-már művészi értéket képvisel.

Skorpió:

A Skorpió jegyű ember számára a divat legfőbb funkciója szexepiljének hangsúlyozása, különösen fiatalabb korában. Uralkodó bolygójának, a Marsnak köszönhetően hajlamos lehet az agresszívebb irányzatok követésére.

A Skorpió nők kedvelik az alakjukat kiemelő, testhez simuló ruhákat, a berakásokat, toldásokat, különleges hasítékokat, a dekoltázs kihangsúlyozását szolgáló szabásvonalat. A férfiaktól nem áll távol a bőrnadrág, és az ingüket is szeretik kigombolva hordani.

Bár a Skorpiók egy része nagy divatbolond, a spirituálisabb beállítottságúak egyáltalán nem érdeklődnek a ruházkodás, megjelenés fortélyai és az aktuális trendek iránt.

Érettebb fejjel a Skorpió születésűek a klasszikus irányvonalak felé hajlanak a divat terén, nagyon értenek hozzá, hogyan kovácsoljanak előnyt a hibáikból is. Teszik mindezt bonyolult szabásmintájú, gazdagon díszített, apró, finom részletekben bővelkedő ruhákkal, melyeken gyakori vendégek a hímzések, a gyöngyök és a csipke.

Ha ékszerről van szó, akkor az legyen feltűnő, lehetőleg arany.

A Plútó erős hatással van a Skorpiókra, ami abban nyilvánul meg náluk, hogy hihetetlen ügyességgel varázsolják újjá a régi dolgokat, így a ruhatáruk egyes darabjait is boszorkányos ügyességgel képesek felrázni, az új divatirányzatokhoz igazítani.

Nyilas:

Két fő csoportra oszthatók. Az egyik az, aki mindenáron el akarja fogadtatni magát a társadalommal. Ő feltétlenül követi a divatot, elsőként szerzi be a legújabb cuccokat, amivel azt akarja bizonyítani, milyen sikeres, tehetős. A másik véglet, akit hidegen hagy, ki mit gondol róla, és így immunis a divatra is, nem nagyon foglalkozik vele, hogy trendi-e vagy sem.

A Nyilas jegy szülöttei A-vonalú ruhákban, köpenyekben, laza zakókban, kötött kardigánokban érzik magukat a legjobban. Gyakran egy cseppnyi lazaság is megjelenik az összképben, például egy vállra vetett zakó, nyitott ingnyak formájában. Az anyagok közül a velúr, a plüss, a brokát, a szőrme a kedvenceik. Az elnagyolt részletek, a feltűnő gombok, a különleges megoldások közel állnak hozzájuk.

Stílusuk sokszor bulizós jelleget ölt, ám ha valamilyen csoport, felekezet elkötelezett tagjaivá válnak, akkor ezt nagy valószínűséggel az öltözködésükön keresztül is lekommunikálják a világgal.

Színviláguk leggyakrabban előforduló árnyalatai a karmazsinvörös, a bordó és az ibolya.

Bak:

Konzervatív jegy – a divat terén is. A jól bevált, régóta kedvelt divatelemekhez vonzódik, és nagyon megnézi, milyen márkajelzés van az egyes ruhákba varrva, valamint, hogy az elég minőségi-e, azaz rendelkezik-e a megfelelő ár-érték aránnyal. A szikrázó, ragyogó elemek távol állnak tőle, még véletlenül se férnek bele puritán divatválasztásaiba.

Mivel kerülik a feltűnést, az egyenes szabásvonalak hívei, a szoknyák közül a térdig érő ceruza a kedvencük. Vajon mi az uraknál a favorit? Nos, ha öltönyről van szó, akkor egyértelműen a hagyományos három részes a nyerő.

Anyagok terén a Bakok a ridegebb, szárazabb tapintásúakhoz vonzódnak, melyek jól tartják a formájukat. A kézzel vert csipke, a kézi hímzés és kötés az abszolút kedvenceik, olyannyira, hogy a kedvükért még a racionalitásukat is képesek a sutba dobni.

Színválasztásuk nem éppen a legvidámabb, a sötétszürke, a fekete és a sötétkék a kedvenceik, melyek nagyon elegánsak tudnak lenni, ha tudjuk, hogyan is viseljük őket.

Vízöntő:

Minden szokatlan, extravagáns, csillogó dolog lenyűgözi – értelemszerűen a divat is. Vásárláskor gyorsan döntenek, azokat a darabokat teszik a kosárba, melyekről úgy vélik, hogy a legjobban kifejezik az egyéniségüket.

A Vízöntő jegyű emberek számos tulajdonságát főként az határozza meg, hogy születésük pillanatában hol járt az Uránusz. Általánosságban az mondható el, hogy két fő típusról beszélhetünk a Vízöntőknél. Az egyik a kreatív, szabadságvágytól fűtött avantgard, aki meghökkentő, színpompás ruhákban fog parádézni. Ha az utcán egy extrém szabásvonalú szoknyát viselő lányba botlunk, aki mindezt mondjuk még egy átlátszó felsővel is tetézi, akkor szinte biztos, hogy egy ilyen típusú Vízöntő az illető.

A Vízöntők másik ága nem az extravagnacia, hanem az intellektuális kihívások terén mozog otthonosan. Őket nem érdekli a divat, klasszikus darabokból építik fel a ruhatárukat. A legtöbbször egyszerű pulóvert, nadrágot, zakót viselnek, meglehetősen unisex szabásvonalakkal és színekkel, melyek többnyire az ezüstszürke, a kékek és a gyöngyházfényű árnyalatok háza táján mozognak.

A Vízöntő hölgyek gyakran szeretik a lábukat cicomázni, különleges cipőkkel, ízléses ékszerekkel vagy akár tetoválással. Az urak se nagyon maradnak el mögöttük ezen a téren, náluk főként a zoknik sokaságában és változatosságában mutatkozik meg ez a hajlam

Halak:

A belső értékek nagyon sokat jelentenek számukra. Néhány kivételes esettől eltekintve ők csatlakoznak utolsóként egy-egy divatirányzathoz. A hétköznapi viselet terén a fő szempont a melegség, kényelem, formavilágukban gyakran megjelenik a szimmetria.

A Halak nők nagyon szeretik a csillogó, ragyogó anyagokat, melyek attól függően pompáznak különböző színekben, hogy éppen hogyan és milyen intenzitású fény esik rájuk. Kedvelik a selymeket, a jerseyt, sokan körülük a hosszú szoknya, kényelmes pulóver kombó nagy hívei. A zodiákus összes jegye közül a Halak viselik a leghosszabb ruhákat.

Mivel imádnak aludni, ruhatárukban bőségesen találni pizsamákat, hálóingeket, háló köntösöket.

Nagy ellenségeik az uniformisok, köszönhetően szabad szellemüknek, annak, hogy nehezen viselik a kötöttségeket.

►► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG EZT MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!