Besülhet a kormány terve: mégsem jártak jól a nyugdíjasok.



Nehéz helyzetbe kerültek a 2017 nyarán indult közérdekű nyugdíjas szövetkezetek (nyusz), olyannyira, hogy egyesek már a megszűnést fontolgatják - számolt be a Népszava. Elvesztették ugyanis legfőbb vonzerejüket, hiszen a nyugdíjasok az idei évtől már nem csupán a szövetkezeteken keresztül vállalhatnak kedvezményes adózással munkát.

Nyugdíjas szövetkezetek: ennyi volt?
2019. január 1-jétől a munkát vállaló nyugdíjasoknak nem kell a jövedelmük után 4 százalékos egészségbiztosítási járulékot és 10 százalékos nyugdíjjárulékot fizetniük, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót. Ez a kedvezmény eddig csupán a nyusz-tagoknak járt. Jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, a kormány e létszám érdemi emelkedésére számít.

Az elmúlt másfél évben összesen 148 nyusz alakult meg. A napilap által megkérdezett szövetkezeti vezetők elismerték: most nehéz helyzetbe kerültek. Hrubi Gyula, a kecskeméti székhelyű Nyugdíj-Plusz Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet elnöke arról számolt be, hogy a 2019-ben már 2-3 tagjuk be is jelentette: kilépnek a szövetkezetből. Úgy döntöttek ugyanis, hogy inkább közvetlenül létesítenek munkaügyi kapcsolatot foglalkoztatójukkal.

Véleménye szerint azonban akadnak előnyei is a nyuszoknak, elsősorban az így foglalkoztatottak számára. Ha a nyugdíjast a munkahelye közvetlenül foglalkoztatja, akkor évente 30 napos fizetett szabadságot kell nyújtania, emellett betegség esetén 15 nap is jár a dolgozó számára, amiből 12-őt ki is kell fizetni. Ha nyusz-tagot foglalkoztatnak, akkor a munkáltató ezeket a költségeket megtakaríthatja. Hrubi Gyula tapasztalatai szerint a nyugdíjas munkavállalóknak előnyösebb, ha a szabadságukkal saját igényeik szerint gazdálkodhatnak, és így nyusz-tagokként megtehetik például, hogy nyáron akár két-három hónapig nem dolgoznak. Igaz, ilyenkor fizetést sem kapnak. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!