Hova lett a világ…



Reggel hat órakor a kisebbik fiam rémülten felhívott, hogy a buszparkolóban rosszul lett egy hölgy.
A diákok a buszra várakoztak. A hölgy összeesett, rángatózott és folyt a szájából a vér. Kisfiam egy másik fiúval együtt odaugrott, hogy segítsenek neki. Megpróbálták felültetni, nehogy a vérzéstől megfulladjon. Nem voltak még ilyen helyzetben, ezért ők is megijedtek, de próbáltak segíteni ahogy tudtak.

Közben odakiabáltak a többi várakozó gyereknek, hogy jöjjenek segíteni, valaki hívja gyorsan a mentőket. A többi gyerek csak bambán nézett rájuk de senki nem mozdult. A szemben lévő buszmegállóban felnőttek várakoztak, akik üres tekintettel nézték a történteket, de senki nem mozdult ott sem.
A fiam megdöbbent ezen, és miközben tartotta a hölgy vállát, felhívta a mentőket, akiknek próbálta elmondani, hogy hova kellene jönni. Ijedtében még az utca neve sem jutott eszébe. Ezután felhívott engem, hogy mi történt, és hívjak gyors segítséget.

Kiugrottam az ágyból és újra felhívtam a mentőket, akik már tudtak a bejelentésről és elindultak. Érdről… Közben próbáltam helyben is keresni orvost. Szóltam a polgárőröknek, akik másodperceken belül a helyszínen voltak. A diákok busza megérkezett, a sofőr az ablaküvegen keresztül nézte a hölgy és a két gyerek kínlódását. Végül a húgom is odaért, aki a kisfiát vitte ki a buszhoz, és ő maradt a hölgy mellett.
A két fiú felszállt a későbbi buszra, és a fiam háromszor hívott fel azóta, hogy mit tudok a néniről. Azt mondta, hogy az iskolában egyetlen ötödikes kislány ment oda hozzá, hogy megkérdezze mi történt a nénivel. Senki más egy szót sem ejtett róla.

Egy gyereknek életében sokat kell tanulni ahhoz, hogy okos és képzett legyen. Járatjuk őket társastáncra, néptáncra, sportedzésekre, és egy halom képzésre, amitől azt várjuk, hogy kiváló embert faragnak majd belőlük. Csak egy képzésről feledkezünk meg…
Nem adunk nekik leckét emberségből.

A buszmegállóban álló gyerekek nagy része a református gimnáziumba jár. A keresztények szótárában van egy szó: Irgalom, de a jelentését már nem sokan ismerik.
Ultra civilizált világunkban ezt már kiszorítja egy új fogalom, amit BARBÁRSÁGNAK hívnak!

Andrea Szabó

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!