Ez a magyar “igazságszolgáltatás?” Nincs még egy ilyen ország, ahol ezt meg lehet csinálni!



Szögi Lajos 2006 októberi brutális meggyilkolása miatt tíz évvel ezelőtt 46 millió forint kártérítést ítélt meg családjának a bíróság. Az összeg azonban kamatozik, így ma már nagyjából 60 millió forintra rúg.

A nyolc tettes, akik azért verték agyon a tanárt, mert azt hitték, elütötte a rokonukat, mind börtönbe került: hárman életfogytig tartó szabadságvesztést kaptak, hárman 15-15-17 év fegyházbüntetést, ketten pedig 10-10 évet a fiatalkorúak börtönében.

– A kártérítésre nagy szüksége lett volna a Szögi családnak: Lajos özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak. Ők azóta már meghaltak, egy fillért nem látnak a nekik ítélt pénzből. Lajos legnagyobb lánya egyetemre járt, később a középső is továbbtanult, a legkisebb lány pedig még most középiskolás – fejtegette dr. Helmeczy László, a család jogi képviselője.

Az ügyben azonban 2018 októberében fordulat történt: egy sátoraljaújhelyi illetőségű önálló bírósági végrehajtó kereste meg a családot, majd elkérte a számlaszámukat.

A gyilkosság rekonstrukciója

Minden bizonnyal azért, mert 2018. október 29-én a Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja 5 millió forint kártérítést ítélt meg nem jogerősen rossz tartási körülmények miatt a gyilkosság egyik elkövetőjének, H. Dezsőnek.

– Valószínűleg egy fillért sem kap majd ebből az összegből – szögezte le dr. Helmeczy László, a Szögi család jogi képviselője. – Amint a tudomásomra jutott a tekintélyes summa létezése, jeleztem a bírósági végrehajtónak, hogy a Szögi család – mint károsult – igényt tart rá. A legnagyobb meglepetésemre viszont a mai napig nem érkezett válasz a végrehajtótól, pedig kerestem levélben és telefonon egyaránt.

Nem csak H. Dezső indított pert az olaszliszkai gyilkosok közül: Úgy tudjuk, az apja, idősebb H. Dezső és egy másik tettestársuk is kért kártalanítást a rossz börtönkörülmények miatt.

Megkerestük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, ahol azt mondták: a fogvatartottak személyiségi jogai miatt nem adhatnak információt az eljárásokról. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!