Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt akciós áron mintegy 1200 forintért kínálták.



Napok alatt elkapkodták a dobozos oxigéndús levegőt, amelyet egy cég kísérleti jelleggel árult a dél-kínai Hajnan sziget nemzetközi turisztikai vásárán. Az üdítőitalokhoz hasonló dobozba zárt levegőt akciós áron 29 jüanért, vagyis mintegy 1200 forintért kínálták.

A korlátozott számban, összesen 300 dobozzal kínált ritka áru vevői elsősorban turisták és vállalati képviselők voltak, akik a szmogos északi, északkeleti országrészből érkeztek.

A levegőt a dobozos üdítőitalok mintájára töltötték Hajnan délnyugati részén Bavangling településen, amelyet 98 százalékban erdő borít. Területén a negatív oxigénionok átlaga állítólag négyzetcentiméterenként eléri a 6 ezret, vagyis a hatszorosa annak, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a "tiszta levegő" kritériumaként előír.

A cég a levegőt egyelőre a készlet erejéig kísérleti céllal árulta, de hamarosan közfogyasztás céljából is piacra dobják. 

A kezdeményezés egyébként Kínában nem új. Évekkel ezelőtt egy helyi milliárdos inkább feltűnés- és figyelemfelkeltésből, mint piaci vállalkozásként árult levegőt palackba zárva. Tavaly decemberben pedig egy kanadai vállalkozás hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy szórófejjel ellátott palackjaiból a Sziklás-hegység levegőjét kínálta 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!