Az édesanya mindenkit figyelmeztet, hogy ne kövessék el azt a hibát, amit ő.



Meghalt egy 11 éves kaliforniai kislány, miután a receptre felírt fogkrém súlyos allergiás rohamot váltott ki nála. Denis laktózérzékeny volt – a halálos rohamot a fogpasztában lévő tejfehérje okozta - olvasható az nlcafé-n.

Édesanyja azt mondja, nagyon odafigyeltek arra, hogy a megfelelő ételeket adják a kislánynak, de azt álmában sem gondolta volna, hogy tej lehet a fogkrémben. „Eszembe sem jutott, hogy megnézzem az összetevőket – mondta. – Nagyon örült, hogy különleges fogkrémet kapott. Hiába nyugtatgatnak az ismerőseim, úgy érzem, cserbenhagytam őt.”

Denise április 4-én este próbálta ki az új fogkrémet. A fürdőszobában 15 éves nővére is vele volt, aki elmondta, hogy  fogmosás után a kislány azonnal sírni kezdett, és az anyjához szaladt. „Azt mondta: »Azt hiszem, allergiás vagyok a fogkrémre«; az ajkai már elkékültek – mondta az anya. – Felvettem, és az ágyamra fektettem. Aztán beszaladtam a nappaliba, odakiáltottam a másik lányomnak, hogy »Hívd a 911-et!«, és felkaptam az EpiPent.”



Sajnos sem az allergiainjekció, sem az asztmainhaláló nem használt, Denise állapota pillanatról pillanatra romlott. Amikor a mentők megérkeztek, éppen újraélesztette a lányát. A kis Denise-t azonnal kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét. „Ő volt az én napsugaram, életem fénye” – mondta az édesanya, aki arra figyelmeztette a hasonló problémákkal küzdő gyerekek szüleit, ne kövessék el azt a hibát, amit ő: „Olvassanak el mindent. Ne lustuljanak el csak azért, mert pár évet lehúztak komolyabb probléma nélkül!”

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!