A pénztártól való távozásom után odalépett hozzám egy férfi és megkérdezte, hogy eltettem-e a blokkot. Mondtam, hogy igen, erre ő kérte, hogy vegyem elő...



Négy apróságot vettem 20 perccel ezelőtt. A pénztártól való távozásom után odalépett hozzám egy férfi és megkérdezte, hogy eltettem-e a blokkot. Mondtam, hogy igen, erre ő kérte, hogy vegyem elő, mert blokk ellenőrzést tartanak. Elővettem. Azt mondta, hogy pakoljam ki a szatyorból, amit vásároltam (közben odajött egy ott dolgozó nő, hogy segítsen kipipálni a blokkon feltüntetett árut, mert biztosan olyan sok az a négy kis dolog). Mondtam nekik, hogy talán nem itt mindenki szeme láttára kellene ezt tenni, mert megalázónak tartom.

Miután ez megtörtént, szólt a férfi, hogy pakoljam ki azt is, ami még a szatyorban van... 'Ezek szerint lopással gyanúsítanak?' - kérdeztem. Azt mondta, hogy ő nem tehet erről, de ha szólnak neki, hogy a kamerafelvétel..... vagyis IGEN, csak nem mondta ki! Kipakoltam (pénztárca, telefon, szemüveg, cigi, öngyújtó... és mutattam, hogy van még az alján pár szem dió, amit útközben szedtem fel és 3-4 papír zsebkendő.

A pasi hosszan meredt a szatyor aljára, már úgy gondoltam azt is kiszedem... végül nem sikerült rajtakapniuk lopáson, mert (ők nem tudják... de én inkább adok, mint hogy másoktól elvegyek)... A boltos nő hangosan megjegyezte, hogy 'XY kasszájával minden rendben', (gondolom ezzel a kijelentéssel akart engem mások előtt NEM lopósnak feltüntetni), ami engem cseppet sem nyugtatott meg természetesen. Ennyi erővel azt is kiabálhatta volna, hogy 'nem lopott a nő'.
Biztosan a kánikula miatt ilyen éber a biztonsági őr, mert egyébként túl sok időt tölt a bolton kívül dohányzással!!!! Nagyon sokszor láttam. Mélységesen fel vagyok háborodva és nagyon rosszul esett.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!