Persze, változik a világ, de tényleg ezt kell beletenni egy tankönyvbe?
Lackfi János író, költő, műfordító, szerkesztő, József Attila- és Prima Primissima-díjas.
LÁNYOK DALA
Azt mondják a fiúk,
nyávogunk, selypegünk,
játszani nem lehet
semmi jót se velünk.
De ők tiszta hülyék
földön fetrengenek,
egymás fejét verik,
s azt mondják, ez remek.
És egymást lökdösik,
rúgják, labda sehol,
azt mondják, ez foci,
ruhájuk csupa por.
Autókártyázva meg
összevesznek azon,
hogy hány köbcenti a
hengerűrtartalom.
A lányvécébe is
bejönnek a fiúk,
vízzel locsolnak ők,
mi meg sikoltozunk.
Kiteszik lábukat,
benne hasra esünk,
azt mondják, van hajunk,
azt mondják, nincs eszünk.
A fenekünk alá
ők tesznek rajzszöget,
békén nem hagynak, és
belénk szerelmesek.
FIÚK DALA
Az összes lány dilis,
azt, hogy miről susog,
hiába is vered,
nem mondja meg: titok.
Mind kastélyban lakik,
van húsz aranylova,
de azért nem lovon
hozzák a suliba.
Kertjükben egy fa van,
igazgyöngyöt terem,
szekrényükben csoki,
cukor töménytelen.
A falból zene szól
náluk, ezt szeretik,
táncol, pörög-forog
éjt-nappal mindegyik.
A ruhájuk selyem,
gyémántjuk igazi,
már ha ezt a mesét
valaki beveszi.
Mind nyelvet nyújtogat,
s ha felrúgod ezért,
bőg és árulkodik:
még te kapsz büntetést.
Körmükre szíveket
tollukkal festenek
kibírhatatlanok,
s belénk szerelmesek.