Vigyázz mit mondasz: könnyen lehet, hogy saját magadnak ártasz.



Az átok nem más, mint egy negatív töltetű energia bomba, mellyel az ember önmagának képes ártani. Ez nem feltételez különleges rituálékat, elég, ha az adott szó elhagyja a szánkat.

De melyek is lehetnek ezek a negatív töltetű szavak?

  • Meg vagyok átkozva!
  • Jobb lenne, ha már élnék!
  • Ki tudna engem szeretni?!
  • Jobb lett volna, ha meg sem születek!
  • Szegénynek születtem és úgy is halok meg!
  • Olyan buta vagyok!
  • Nekem soha semmi nem sikerül!
  • Senki nincs olyan csúnya, mint én!
  • Egyedül vagyok, betegen és szegényen!

Nem is gondoljuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló mondatok mennyi negatív energiát zúdítanak ránk. És ezzel még nincs vége! Hiszen nap, mint nap elhangzanak a szánkból az alábbi kijelentések valamelyike, de ezt olykor már észre sem vesszük.

– Amikor valamin elcsodálkozunk: „Nem hiszem el!”. És ezzel azt mondjuk, hogy valójában nem is szeretnénk semmit, nem akarunk élni a felkínálkozó lehetőségekkel.

– „Ne lássalak soha többet!” – miközben ezt mondjuk, valakivel veszekedve, tulajdonképpen önként lemondunk egy értékes kincsről, a szemünk világáról. Ugyanez történik a „Ne halljalak többé!” kijelentés esetében is.

„Elmegy az eszem!” – ez érthető egy mentális zavar előidézésére való parancsként is akár.

És a káromkodások is hasonló negatív energiával töltenek el bennünket.

De hogyan ismerjük fel a ránk szórt átkot?

Ezért nem kell jósasszonyhoz fordulni. Sokszor mi magunk is felismerhetjük az alábbi tünetek alapján:

  • Depressziós állapot, az életkedv hiánya
  • Bűntudat és másoktól való félelem
  • Krónikus betegségek és állandó egészségügyi problémák.
  • Problémák a személyes életben és az emberekkel való kapcsolatokban.
  • Öngyilkossági gondolatok.
  • Alkohol és kábítószer-függőség.
  • Kellemetlenségek sora a munkahelyen és a pénzügyekben.

Hogyan lépjünk túl ezen az állapoton?

A folyamatos siránkozások és az önhibáztatás helyett szeresd és tisztelet önmagad - ez a sikeres élet kulcsa. A pozitív hozzáállás hozzájárul egy olyan pajzs kialakításához, amely megvéd bennünket a negatív energiáktól.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!