Vesztegetés és okirat hamisítás a vád.



Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcsi Főügyészség. Az okirat-hamisítással is vádolt vállalkozót áprilisban első fokon a Törvényszék már felmentette.

A vádirat szerint Bige a 2009 végén üzleti kapcsolatba került a cége termékeinek értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, amit a saját vevőkörének haszonnal tud továbbértékesíteni, részben számla nélkül. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja majd Bigének.

Az ügyészség szerint a terméket készpénzért, számla nélkül értékesítő vállalkozó 135 millió forintot juttatott vissza, amivel a saját cégének nem számolt el, és a Törvényszék áprilisi felmentő ítélete után rögtön jelezte, hogy fellebbezni készül.

A fellebbezés kérdésében a végső döntést a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fogja meghozni. Az írásos fellebbezésben a vármegyei főügyészség azt indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla változtassa meg az ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, illetve letöltendő börtönbüntetést kért, de az ezzel kapcsolatos indítványukat még nem nyújtották be.

Bige László kálváriája a hatóságokkal már évek óta tart, és a bonyolult ügyekben számos fejlemény történt már. A leglátványosabb fordulat az volt, amikor 2020 őszén őrizetbe vették a milliárdost, miután a nyomozók szerint leértékelt műtrágyákkal ügyeskedett. Bige ellen egyébként egy másik vesztegetési büntetőügy is folyamatban van.

A vállalkozó általában azzal magyarázza a vizsgálatokat, hogy ő nem része a NER-nek, és sokszor idézi fel régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel is.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!