Nem mindegy, hol élsz!



Egész biztos tűnik, hogy lesznek olyan nyugdíjasok, akik idén karácsonyra is kapnak Erzsébet-utalványt. Ha pedig a kormány is úgy dönt, év végén is kiosztják a lassan rendszeressé váló utalványokat, akkor lesz, aki két helyről is kap ilyen juttatást. A kormány egyelőre még ebben a kérdésben nem döntött, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter munkatársunk érdeklődésére jelezte, idén is vizsgálni fogják, hogy kapjanak-e a nyugdíjasok utalványokat.

Budakeszi önkormányzata azonban már most a közgyűlés elé terjesztette a témát a szeptember 27-i ülésén. Bakács Bernadett, alpolgármester előterjesztése szerint a Budakeszin élő, szociálisan rászoruló nyugdíjasokat 3000 forint/fő összegben, a rászoruló családokat pedig 2000 forint/család összegben támogatná a városvezetés karácsony előtt Erzsébet-utalvány formájában.  

Ennek költségvetési vonzata mindösszesen 2 millió forint lenne, amiből 50 ezer forint a lebonyolítás költsége. Vagyis ebből levezethető, hogy 550 nyugdíjas és 150 család részesülne Erzsébet-utalványban.

Nem tévedünk túlságosan nagyot, ha az ülés jegyzőkönyvének ismerete nélkül is úgy véljük, ez a javaslat elfogadásra került a testület részéről. Ezt támasztja alá az is, hogy a polgármester a szépkorúak köszöntésén közölte: minden évben támogatja az önkormányzat ilyen formában a rászorulókat és idén is elkülönítettek erre a célra egy összeget.

Nem Budakeszi az egyetlen olyan település, amely külön, saját hatáskörben is extra juttatást ad a rászorulóknak év végén. Tavaly Hódmezővásárhely megduplázta a kormány által adott Erzsébet-utalványt, és többek között például az V. kerületi vezetés is adott plusz utalványt a kerületi nyugdíjasoknak. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!