EDDIG KÍNOSAN HALLGATTAK ERRŐL! Vajon miért?



A 10 napja tartó kommunikációs és propaganda hadjárat során egyvalamiről kínosan hallgatott a kormányzat!
Mégpedig arról a nagyon fontos dologról nem beszéltek sosem, hogy a határon túlról nyugdíjassá tett több tízezer ember hogyan és mikor fogja megkapni a karácsonyi Erzsébet-utalványát?

Vagy nekik a kézbesítést például az ukrajnai karácsonyra időzítik, ami csak január elején lesz? Mert hogy teljes jogú nyugdíjasként ez nekik is jár, csak éppen erről, és az utalványok célbajuttatásának módjáról eddig nem beszélt soha senki, pedig valahogy ezt is meg kell oldani a kormányzatnak, de nyilván nem a Magyar Postával, és nem is a kormánytisztviselőkkel.

Az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre hivatalos helyről sajnos eddig még nem kaptunk választ, pedig ideje lenne ezt is tisztázni. Forrásaink szerint még az is elképzelhető, hogy a határon való átjárás nehézsége miatt, különösen az ukrajnai nyugdíjasok tekintetében még az is előfordulhat, hogy nem Erzsébet utalványban, hanem pénzben kapják meg a 10 ezer forintos jóváírást!

Ezzel ugyanis elkerülhető lenne a magyarországi beváltás illetve levásárlás nehézsége, és az ezzel járó értékvesztés is, hiszen Ukrajnában ez az összeg, ha átváltják ukrán fizetőeszközre, a hrivnyára, akkor egy félhavi fizetésnek megfelelő vásárlási lehetőséget jelent, míg idehaza egy szatyorban is elfér a 10 ezer forintért járó élelmiszer mennyisége…

A helyzet tisztázása érdekében a határon túli nyugdíjasaink is nagyon várják már a kormányzati szervek kielégítő tájékoztatását!

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!