A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett. Az egész fővárosban látható a hatalmas füst.



Kigyulladt és órákon át égett egy irodaház teteje a budapesti Szondi utca és a Teréz körút sarkán szombat délután. 

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint kb. 400 négyzetméteren égett az épület tetőszerkezete.

A helyszínre kilenc tűzoltó gépjárművel érkeztek ki a fővárosi hivatásos tűzoltók, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett több vízsugárral, köztük három, emelőre szerelt vízsugárral is oltották a lángokat. 

A helyszínen 40 tűzoltó dolgozott 9 vízsugárral és 3 vízágyúval. A tűz nem érte el a közvetlenül mellette álló épületet sem.

'Most már csak a feketítés van hátra' - közölte Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője. Ez még az esetlegesen fellobbanó, parázsló gerendák locsolását jelenti.

A Demokratikus Koalíció közleményt adott ki, miszerint ők is abban az irodaházban dolgoznak, amely kigyulladt, és a tűz elsősorban az 5. emeletet érintette, ahol az irodáik vannak. Azt írják, a DK irodái teljesen megsemmisültek a tűzben.

A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett. Az anyagi kár jelentős. A tűz okáról és körülményeiről egyelőre semmit sem tudnak, a tűz idején egyetlen munkatársuk sem tartózkodott az irodákban, így személyi sérülés nem történt. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!