Összeszedtük mi lesz ingyen, mikért nem kell már fizetni. Mutatjuk a listát!



Több illetéket is megszüntettek. Összeszedtük mikért nem kell már fizetni.

1. Nem kell fizetni az anyakönyvi kivonatért. Korábban, ha elvesztettük az iratot, egy másolatért 2000 forintot kértek el.

2. A 18 éven aluliaknak az “általános tételű közigazgatási eljárások folyamán” nem kell fizetniük. Ide sorolható az állampolgársági papírok kiváltása vagy éppen az iskolai bizonyítványok másolatának kérése. Az okmányok kiadásának eljárási illetékei 2000 forinttól 5000 forintig is terjedhettek.

3. A 65 év felettieknek a jövőben nem csak az országon belüli korlátlan közlekedés lesz ingyenes, hanem az útlevelük kiváltásáért sem kell fizetniük. Eddig, ha 5 évre szerettünk volna útlevelet készíttetni, az 70 éves korig 7500 forint, 10 évre 14 000 forint volt, míg 70 év felett 2500 forintot kértek érte

4. A jövőben a CSOK igényléshez a hatósági bizonyítványért, ami eddig 3000 forintba került, már nem kell fizetni.

5. Illetékfizetési mentességet kapnak azok az egyéni vállalkozók, akik a nyilvántartásban szereplő adatokról kérik hatósági bizonyítvány kiállítását. A bizonyítvány kiállítási költsége eddig 3000 forint volt.

6. Cégbejegyzés esetén nem kell a jövőben a cégbíróságon illetéket fizetni, a Kft, a betéti társaságok és az egyéni cégek számára. Mindannyian mentesülnek a bejegyzési költségek alól, és a közzétételi költségtérítési díj alól is.

7. Megszüntették a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatosan eddig fizetendő 3000 forintos illetéket is. Így a jövőben már nem kell fizetni azért, hogy valaki nyilatkozzon, ha a tulajdonában lévő ingatlanba szeretne befogadni valakit.

8. Változnak az építésügyi eljárások szabályaival összefüggő illetékek is. Több illeték megszűnik vagy csökken a jövőben. A hatósági bizonyítvány kiadása mindössze 3000 forint lesz. A nem hiteles elektronikus tulajdoni lap másolatát már évente kétszer díjmentesen is ki lehet kérni, miközben eddig minden egyes alkalommal 1000 forintot kért a Földhivatal az okmányért.

9. Illetékmentességet élvezhetünk a jövőben akkor is, ha öntözési berendezést szeretnénk engedélyeztetni, amiért eddig 10.000 forintos eljárási díjat szedtek. A közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának és megszüntetésének az eljárási díját is megszüntették.

10. A szétaprózódott termőföldek egyesítése miatt nem kell március után már a telekalakítási eljárás 14.000 forintos díját sem kifizetnünk.

11. Az igazságszolgáltatásban is vesznek le terheket a szakértők válláról, hiszen a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén sem.

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG AZ INFORMÁCIÓT MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!