Legutóbb megivott 4 sört, fél liter pálinkát, és motorost gázolt.



A 13. büntetését várhatja az ittasan vezető és balesetet okozó nyírbátori férfi, aki jogosítvánnyal sem rendelkezik 

Vádat emel a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy nyírbátori férfi ellen, aki jogosítvány nélkül és ittasan vezetett egy személygépkocsit, majd miután ütközött egy motorossal, a helyszínt elhagyta, és a padláson bújt el a rendőrök elől. A vádirat szerint a vádlott idén augusztus 31-én Nyírbátorban italozással töltötte a napot, ugyanis reggel 8 órától délután 14 óráig megivott négy üveg sört és fél liter pálinkát. 18 óra körül a volán mögé ült és a városban kocsikázott. Az egyik útkereszteződésben a „Stop” tábla ellenére nem állt meg, és elütötte a kereszteződésbe szabályosan behajtó motorkerékpárost. A vádlott észlelte a balesetet, hiszen a motoros felborult, a gépkocsi pedig megsérült, ennek ellenére elhajtott, majd az egyik családi ház padlásán bújt el, ahol a rendőrök később megtalálták.

A motorosnak több csontja is eltört a balesetben, a sérülései 3-4 hónap alatt gyógyulnak. Az ügyész segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja a gépkocsivezetőt, akit egyébként eddig 12-szer ítélt el a bíróság, legutóbb idén májusban szintén ittas vezetés miatt. Most az ügyész azt indítványozta a bíróságnak, hogy a vádlottat ítélje börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyektől és a közúti járművezetéstől. Forrás: Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség

► KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!