Kisfia születése óta most beszél először a terveiről.



'Természetesen egész nap a most tízhetes kisfiammal vagyok, suliidőn kívül a kislányom, Zorka is csatlakozik hozzánk. 
És a család felnőtt tagjai is, ha csak tudnak, velünk vannak, élvezzük a pici emberke társaságát. Mindig is a családom adta a legkomolyabb boldogságot az életemben” – nyilatkozta a Blikknek Szinetár Dóra.

„Törekszem arra, hogy minél előbb teljesen visszatérjek Zorka napirendjébe. Eddig rengeteg közös programunk volt, hozom, viszem az iskolába, kerámiaszakkörre is jártunk, de ez a baba miatt most egy időre elmaradt. Persze Zorka nagyon türelmes, imádja az öccsét, de szüksége van rám, ezért igyekszem újra megoldani ezt is.
„Nagyon jól érzem magam főállású anyaként, egyéves koráig mindenképp szeretnék főként a fiammal lenni, és utána is minél több időt tölteni a családommal.'

A tervek szerint jövő ősszel megyek vissza az Operettszínházba havi egy-két előadásra, és még előtte tavasszal lesz néhány koncertem. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!