Július 1-től indul a bírságolás!



Az idei évben is számíthatnak bírságra azok, akik nem irtják telkükön a parlagfüvet, az igaz, hogy csak július 1-jétől bírságolhatnak hatóságok, de érdemes időben elkezdeni a védekezést.
Június elejére várták a szakemberek idén is a parlagfű megjelenését. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium idén már április 26-án elrendelte a határszemlék megkezdését az ország teljes külterületére.

A pollenkoncentráció augusztusban szokott tetőzni, de nem lehet elég korán elkezdeni a védekezést, attól függetlenül, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal csak július 1-jétől bírságolhat, már most is lehet számítani arra, hogy a megyei kormányhivatalok munkatársai ellenőrizik azt, hogy megtesznek-e mindent a gazdák, tulajdonosok, annak érdekében, hogy kiirtásra kerüljön a gyomnövény.
Idén is a következő hatósági figyelmeztetést tették nyilvánossá:
„minden földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.”
Abban az esetben, ha a földhasználó nem tesz eleget a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének, ami azt jelenti, hogy az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkora hatóságnak el kell rendelnie a közérdekű védekezést A felvett jegyzőkönyv alapján a NÉ hatósági eljárást indít a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül.
A hatósági eljárás során minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni a mulasztó földhasználóval szemben.
15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet, a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően a növényvédelmi bírság mértéke természetesen kül- és belterületen egyaránt!
Fontos azzal is tisztában lenni, hogy az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki belterületen, mint a külterületi ingatlanokon. Ez természetesen okkal történik, mert nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent a lakóövezetben virágzó parlagfű a lakosság számára.
Ha büntetett személy nem fizeti meg a bírságot, akkor az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, és a az adóhatóság gondoskodik a végrehajtásáról, mindenképpen behajtásra kerül.
Ráadásul az érintett, bírságolt személynek kell megfizetnie, a kötelezően kiszabott bírságon túl még a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is.
Az eljárás során felmerült költségeket a Megyei Kormányhivatalok Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai állapítják meg külterületek esetében, míg belterületek esetében az önkormányzat jegyzője végzésben állapítja meg, a költségek tartalmazzák:

• ha a közérdekű védekezést végrehajtotta, akkor a vállalkozó költségét,
• abban az esetben, ha az ügyfél elmulasztotta értesíteni a hatóságot arról, hogy a védekezést maga elvégezte, és a vállalkozó kiment a helyszínre, akkor ki kell fizetni a vállalkozó okafogyottá vált kiszállási költségét
• azokat a hivatali költségeket, amelyek a közérdekű védekezés végrehajtásával kapcsolatban merültek fel.
• az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget meg kell fizetni a külterületek esetében. Forrás

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!