„Egy nyugtalanító, vigyorgó arc mered rám a hálószobám ablakából. A tizennegyediken lakom.”
„Kétségbeesetten igyekezett mozgásra bírni bénult tagjait a kórházban, mielőtt végrehajtják rajta az első vágást, hogy tudassa az orvosokkal: még magánál van. Ekkor az egyik ápolónő észrevette, hogy pupillái reagálnak a fényre, közel hajolt hozzá és halkan odasúgta neki: ‘Azt hiszed, nem tudjuk, hogy ébren vagy?’”
„A feleségem az egyik éjjel aggódva megkérdezte, miért lihegek olyan erősen. De nem én lihegtem.”
„Mikor reggel felébredtem, valahogy úgy éreztem, hogy minden eltér a megszokottól; túl nagy volt a csend odakint. Kinéztem az ablakon és azt láttam, hogy az utcából mindenki a házunk előtt, mozdulatlanul áll, és egytől-egyig az otthonomat bámulja.”
„Hallod, hogy édesanyád lehív a konyhába. Mikor elindulsz a lépcsőn lefelé, megszólal egy hang a szekrényből: ‘Ne menj le oda, én is hallottam’!”
„A húgom egyszer azt mondta, anyu megölte őt. Mikor megkérdeztem erről anyut, azt mondta, nekem nincsen húgom.”
„Képtelen vagyok mozogni, beszélni, nem hallok semmit, és vaksötét van. Ha előre tudtam volna, hogy ilyen magányos itt, inkább a hamvasztást mellett döntök.”
„Felriadtam az éjszaka közepén a babamonitor zörejére, hallottam, amint egy gyengéd hang nyugtatgatja a kicsit. Ahogy az ágyban megfordultam, a karom súrolta a mellettem alvó feleségem testét.”
„Gyerekként kutyákkal és macskákkal körülvéve nőttem fel, szóval hozzászoktam, hogy folyton a bejárati ajtót kaparásszák esténként. Kissé nyugtalanítóvá vált ez a zaj, mióta egyedül élek.”
„Mikor a fürdőben voltam hallottam, hogy valaki kopog. Először azt hittem az ablakon kopácsol valaki, de aztán rájöttem, hogy a tükör megül jött a zaj.”
„Az éjszakai műszakban mindig egyedül dolgozom. Mégis, egy arc bámul meredten rám az alagsori biztonsági kamerából.”
„’Nem tudok elaludni’ – suttogta egy finom, női hang a fülembe. Jéghideg izzadságban ébredtem fel arra, hogy a ruháját markolom, amiben eltemették.”
„Az erdei faházban nagyon nehézkesen tudtam elaludni, azt hiszem, a falakon lógó képek miatt, melyek egytől-egyig eltorzult, szétmarcangolt arcokat ábrázoltak. Később már soha többé nem tudtam elaludni, mikor ráébredtem, hogy ezek nem portrék, hanem ablakok.”
„Biztosan te is ismered azt a különös érzést, mikor elalvás előtt az egész testedben megrándulsz? Ha egy kamera ekkor rögzítené, mi történik veled valójában, soha többé nem tudnál elaludni.”
„Mindig azt hittem, hogy a macskám tiszta lökött, hogy olykor meredten bámul rám. Egészen addig a pillanatig, amíg rá nem jöttem, hogy valójában mögém néz.”
„Nincs is annál szebb, mint egy kisgyermek kacaja. Kivétel, ha hajnali három óra van és valójában egyedül élsz.”
„Sosem fekszem le aludni. De néha felébredek.”
„A próbababákat egytől-egyig buborékfóliában hozták be az üzletbe. Most a másik szobából egyszerre pukkanások hallatszanak.”
„Sose félj az éjjeli rémektől, csak nézz körbe figyelmesen. Nézz el jobbra, aztán balra, az ágy alá, és a szekrényedbe, de sose nézz fel, mert a kislány utálja, ha észreveszik.”
