A helyiek szerint egyértelmű, hogy mi húzódott a tragikus események hátterében.



A helyiek szerint egyértelműen szerelemféltés áll az Almáskamaráson történt tragikus események hátterében. A gyilkosság és öngyilkosság helyszínén, a Kossuth utcában lakókat megdöbbentették a történtek.

– Ez egy nyugodt kis település – fogalmazott két néhány házzal távolabb lakó asszony lapunknak. Mint mondták, az utcában élők különösen jó közösséget alkotnak, ahol tudnak segítenek egymáson, ezért még megrázóbb számukra a szombat hajnali gyilkosság és öngyilkosság.

A helyiek elbeszélése alapján egy családi dráma rajzolódott ki. A gyilkosságot, majd öngyilkosságot elkövető férfi több mint húsz évig élt házasságban a feleségével a közeli Nagykamaráson. Néhány hónappal ezelőtt azonban a kapcsolatuk véglegesen megromolhatott, a nő pedig május környékén új párt talált magának egy Németországban dolgozó férfi személyében, aki magával is vitte az asszonyt külföldre.

Ezen a hétvégén látogatóba érkeztek haza a nő Almáskamaráson élő édesanyjához, illetve annak férjéhez, gyakorlatilag a szülői házba. A férj egyébként egyes információk szerint rendkívül nehezen fogadta, hogy feleségének május óta új párja van. A közelben élők azt mesélték, hogy anyósát folyamatosan hívogatta telefonon, annyira, hogy az asszony telefonszámot is cserélt, de arra senki nem gondolt, hogy idáig fajulnak a dolgok.

A helyszínen egyébként láthattuk, hogy a férj viszonylag távol állt meg a háztól, és az utcában élők szerint erőszakkal ment be a házba, bár a bejutásban segíthette, hogy pontosan ismerte a járást, hiszen évtizedekig odajárt ő is. Hogy mennyire készült a gyilkosságra, az csak később fog kiderülni, de az biztos, hogy képben volt azzal kapcsolatban, hogy a felesége mikor érkezett haza. Azok az utcában élők, akik lapunknak nyilatkoztak, nem hallottak semmit a történtekből, pedig mint elárulták, nyitott ablak mellett aludtak. Annyit viszont tudtak, hogy a férj nagy vadász volt, így pontosan értett a fegyverekhez.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!