A hónap végéig érvényesek a régi bankkártyák! Új számlaszámot és bankkártyát kapnak az ügyfelek!



Az AXA Bank ügyfelei a napokban kapják kézhez azt a levelet, amelyben arról kapnak tájékoztatást, hogy az OTP Bank ügyfeleivé válnak 2016. november 1-jétől. Számukra fontos változások jönnek teljesen új számlaszámot és bankkártyát  kapnak. Idén februárban jelentette be az OTP Bank, hogy az AXA Bank magyarországi üzletágát megveszi.

Új számlaszámok jönnek

Azoknak az ügyfeleknek, akik elfogadják aztzt a lehetőséget, hogy az OTP-hez kerülnek, először csak annyi a dolguk, hogy ellenőrzik az adataikat, és ha valamelyik  már nem aktuális, akkor bejelentik a változásokat. Új, az OTP Bank által képzett számlaszámot kapnak azok az  AXA-ügyfelek, akiknek a szerződései átkerülnek az OTP Bankhoz. október 31-én éjfélkor megszűnnek.2016 október 31-én éjfélkor megszűnnek az  AXA bankszámlaszámok,  ezért még októberben egy üdvözlőcsomagot küld az OTP Bank, itt az új bankszámlaszámot is közli.

Nem kell aggódni, mert az OTP Bank biztosítani fogja:

  • hogy november 1. után is megérkezzenek a jelenlegi AXA bankszámlaszámokra indított utalások,  a korábbi AXA Bankos számlaszámok párjaként megnyitott és vezetett OTP Bankos számlaszámokra.
  • és azt is, hogy az onnan indított utalások is elmenjenek.

Ugyanakkor vízválasztónak számít  az október 31. éjfél, ezért az  e dátum előtti és utáni időszakra fogják osztani az esetleges problémák megoldását vagy a reklamációkat, és majd ettől függően kell egyik vagy másik bankhoz fordulni az ügyfeleknek.

A tájékoztatóban az szerepel, hogy a következő  tranzakcióknál biztosítják, hogy még a régi számlaszámmal is működjenek a jóváírások és utalások november 1-je után is:

  • forint vagy deviza átutalási megbízások,
  • postai készpénzbefizetések,
  • hatósági átutalási megbízások,
  • átutalási végzések,
  • beszedési megbízások.

Technikailag működni fog november 1-je után is a régi bankszámlaszám, de  mindenkinek azt javasolják, hogy az új számlaszámról majd értesítse partnereit.

A vállalkozói számlaszámok szintén  megváltoznak, de a cégeknek nem lesz semmilyen  teendőjük ezzel kapcsolatban, mert az OTP Bank végzi el a közhiteles cégnyilvántartásban feltüntetett pénzforgalmi számlaszám változásának bejelentését. A CÉGES  partnereket azonban feltétlen  érdemes  értesíteni az új számlaszámról.

Új bankkártyák  jönnek

Új bankkártyát küld az ügyfelek részére október 26-ig az OTP Bank, és addig megküldi az elektronikus csatornákhoz tartozó azonosítókat is. Az AXA-s bankkártya október 31-ig érvényes lesz,de ettől függetlenül azt javasolja ügyfeleinek a bank, hogy az átállás idejére  a biztonság kedvéért gondoskodjanak készpénzről maguknak. November 1-jétől pedig már az új  az OTP-s kártya és számla működik. Szintén csak október 28-ig működik az iBanq2 és a MobilisOKÉ is, ezért azt javasolja az AXA ügyfeleinek, hogy még október 28-a előtt az iBanq2-ben betöltött valamennyi számlakivonatot mentsék el, és őrizzék meg.

Az AXA Standard MasterCard kártya helyébe lép  az OTP Bank a dombornyomott, MasterCard Standard OKÉ elnevezésű bankkártyája, és  az AXA World MasterCard tulajdonosok pedig az OTP Multipont MasterCard Prémium OKÉ típusú bankkártyát kapják kézhez. Vállalati bankkártyák  esetében az OTP Bank az AXA Business MasterCard helyett OTP Bank MasterCard Üzleti OKÉ elnevezésű bankkártyát bocsát ki. Természetesen, ha az ügyfélnek érvényes  bankkártyája van, akkor  díjmentesek lesznek az új kártyák. Új PIN kódot is kapnak az ügyfelek, a PIN kódot  az OTP ATM-en keresztül változtathatják meg, de ez már pénzbe kerül.

Aki  nem akar OTP-ügyfél lenni, az a személy minden akadály nélkül, azonnali hatállyal, díjmentesen felmondhatja a számláját.

Forrás: palyazatfigyelo.info

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!