Gyújtogatott és ölni akart a veszélyes bűnöző!



Ez a férfi gyújtogatott és ölni akart Debrecenben – keresi a rendőrség.
Emberölés kísérlete miatt keresik a rendőrök Elek Lajost. A férfi az eddigi adatok szerint szerda reggel 7 óra körül a Debrecen, Petőfi téri társasházi lakásuk egyik szobájába bezárta az anyját, aztán a folyosón ruhaneműket gyújtott meg, és elment otthonról.
A kiáramló füstöt szerencsére két szomszédjuk még időben vette észre. Miután kimentették az idős nőt, értesítették a tűzoltókat és a rendőröket. A 30 éves férfit egyelőre keresik a rendőrök, és országos elfogatóparancsot adtak ki ellene.

A rendőrség azt kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, a 112-es központi segélyhívó számon.
A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!